Hatalmas a megdöbbenés: újabb hollywoodi sztárpár szakított

Rami Malek Emma Corrin szakítás
Különválásukat egyikük sem kommentálta. Ahogy szerelmükkel sem sokat szerepelt a médiában Emma Corrin és Rami Malek, úgy a szakításukat is csendben intézik.

Emma Corrin és Rami Malek kapcsolata véget ért. A sztárpár tagjai korábban is ritkán beszéltek a magánéletükről, most pedig lapinformációk szerint, külön utakon folytatják életüket, sőt, már egy ideje nincsenek is együtt. 

Emma Corrin és Rami Malek két évig voltak együtt
Emma Corrin és Rami Malek két évig voltak együtt
Forrás: Getty Images

Emma Corrin és Rami Malek két évig voltak együtt

Véget ért Emma Corrin és Rami Malek közel két évig tartó kapcsolata – írja a DailyMail.  Az A Korona című sorozatban Diana hercegnőt alakító, Golden Globe-díjas színésznő, Emma Corrin és a Bohém rapszódia Freddie Mercuryjaként ismertté vált Oscar-díjas Rami Malek kapcsolata zátonyra futott.  Úgy tudni, hogy a 29 éves Corrin és a 43 éves Malek már egy ideje nincsenek együtt. A szakítás híre alig egy évvel azután került napvilágra, hogy a pár közösen vásárolt egy nagyjából 5 millió font értékű kastélyt Hampsteadben, London egyik előkelő, északnyugati kerületében. Az ingatlan jövője jelenleg bizonytalan, nem tudni, hogy egyikük megtartja-e a házat vagy eladják. 

Nem szerepeltek a magánéletükkel

Malek és Corrin 2023 júliusában jelentek meg először nyilvánosan együtt, amikor egy Bruce Springsteen koncerten látták őket Londonban. Ez röviddel azután történt, hogy Malek véget vetett előző kapcsolatának Lucy Boyntonnal, akivel együtt szerepeltek a Bohém rapszódiában. A színésznőt Corrinnal később Kentben is lencsevégre kapták, ahol egy étteremben csókolóztak – Margate-ben, ahol Corrinnak van egy lakása. A  pár gyakran jelent meg közösen rangos eseményeken, vörös szőnyegen, a kapcsolatukat övező diszkréció szinte végig megmaradt. A közösségi médiában sem osztottak meg közös tartalmakat, és egyikük sem kommentálta a másik bejegyzéseit. Corrin egy tavaly májusi magazininterjúban kifejezetten elzárkózott attól, hogy kapcsolatukról beszéljen, míg Malek szűkszavúan csak annyit mondott: „lenyűgözőnek” találja Corrint.  

Corrin jelenleg Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényének Netflix-adaptációját forgatja, ahol Elizabeth Bennetet alakítja Jack Lowden oldalán, aki Mr. Darcy szerepét kapta. A színésznő a múlt héten így nyilatkozott a szerepről: „Elizabeth Bennet eljátszása egyszeri lehetőség az életben.”

Így néznek ki ma a Vad angyal szereplői – GALÉRIAMantrázz magadnak boldogságot a Pink Hold idején!  - Varázslatos égi jelenség hozhat szerencsét az életedbenMeghalt a világhírű topmodell: mindössze 27 éves volt

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.