A csúcs előtt durván felsülni - társat keres a pasi

Asztali naptáram segítségével végre eszembe jutott az esti vendégem neve: Brigi. Aki alig súrolja a gömbölyded húszast, irtó érzéki képei vannak mind a társkeresőkön, mind a közösségi portálokon, ahol természetesen már régóta a virtuális baráti köröm oszlopos tagja - több közös ismerősünk is van.

Brigi hamar lepattintott, amikor randevúra invitáltam: Apám lehetnél! - hívta fel a figyelmemet kedvesen a köztünk lévő jelentős korkülönbségre, de ennek ellenére szinte minden nap egymásra írtunk.

Én kérdezgettem az életéről, ő eleinte szűkszavúan csepegtette magáról az információkat, de amikor nagysokára abbahagytam a nyomulást és a permanens kérdezősködést az általa viselt bugyik, melltartók színskálájáról, anyaguk összetételéről, végre normális kerékvágásba terelődött a napi csetelésünk.

Briginek végigasszisztáltam pár bimbózó kapcsolatát és néhány vakrandiját a neten, ami gyakran csúfosan, sírással végződő egyéjszakás kalandba torkollt. Önzetlenül tanácsokkal, ötletekkel láttam el, amiket állítása szerint meg is fogadott, de netes tapasztalataimra már nem tartott igényt.

Már több mint egy éve portéka volt a virtuális húspiacon, kezdett belefáradni a sok hazugságba, a randi végére kiderült házasember státuszba, a nyámnyila, töketlen korosztályába. Nekem mindenről hűen beszámolt, eleinte még nevetve, kigúnyolva az aktuális pasikat, de az egyre gyakrabban, kudarcba fulladt randikat követően magában kezdte el keresni a hibát.

Brigi hébe-hóba leregisztrált a társkeresőről - közösségi portálokon rendszerint hírt adott magáról -, de rövidke idő után mindig beleütköztem az érzéki profiljába.

Brigit gyakran hívtam. Pontosabban az adatlapján lévő fényképeit. Ilyenkor behunytam a szemeimet és miközben egy Katán, Ágin, Beán dolgoztam, Brigi fényképeire koncentráltam, elképzelt mozdulataira, teste körvonalára - amennyit csak sejtettek a fényképei -, ahogyan kibújhat a fekete, fehér, rózsaszín, pamut, csipkés bugyijaiból, ahogy az elképzelt fehér/fekete melltartójának pántja a vállait súrolja, leengedi a kezeit, szégyenlősen takarva el velük a kebleit - így segítve magam rendszerint csúcsközelbe juttatni egy virtuális lány segítségével.

Brigi írt rám hosszú idő elteltével: Na mizu, apuci? - szemtelenkedett velem a cseten. Megismerkedett egy fickóval a neten, szerelembe esett, rövid idő elteltével összeköltöztek, majd nyúlfarknyi idő után külön is váltak. A szokásos. Meg sem lepődtem. Ismételten a net fogságában. Isten hozott a fedélzeten!

Nem nagyon érdeklődtem Brigi sorai iránt, be voltam táblázva, a randevúimat próbáltam összeegyeztetni, félhangosan számoltam magamban. Nem gondolkoztam Brigiben.

- Felmehetek hozzád? - és mellé jött egy mosolyjel. Semmit nem kérdeztem. Az internetes társkeresőkön eltöltött hosszú évek megtanítottak arra, hogy meg se próbáljak a nők fejével gondolkozni, illetve megérteni őket. Felesleges: mert nem lehet.

Amikor Brigit a karjaimban tartottam, úgy éreztem egy pillanatra: ennyi. Pont. Sikerült. Ne tovább! Ha most szívinfarktust kapnék, boldogan halnék meg Brigivel a karjaim között. Olyan hosszú ideje vágytam rá, sokszor hívtam segítségül a virtuális énjét, bámultam a fényképeit, bemagoltam az adatlapját. És most nálam van.

De nem sokáig tartott a boldogságom. Hiába a teste, a fiatalsága, a fehér pamutbugyija, a fehér masnis melltartója, az illata, hogy ott ficánkolt a kezeim között, benne voltam, ránehezedtem az egész testsúlyommal, beszívtam az illatát, beletemetkeztem: nem megy.

Felsültem. Brigi békésen alszik mellettem, óvatosan betakarom, kilopózom mellőle az ágyból, az íróasztalomhoz ülök, és sorra lejelentkezem az összes társkereső honlapról. Kiégtem. Új életbe kezdek.