Így viseli meg a szakítás a pasikat

Kassai Tini

2011.07.28.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a férfiak, a teremtés koronája címhez méltóan jól bírják a szakítást. Hamar túllépnek az érzelmi megrázkódtatáson, és simán új fejezetet nyitnak az életükben. Utánajártunk, hogy ez tényleg így van-e.

A valóságban ez nem így van, és ha egy kicsit is hajlandóak vagyunk mélyebb beszélgetésekbe bevonni családunk vagy baráti körünk szakításon túlesett férfitagjait, hamar kiderülhet, hogy a pasik minimum annyira szenvedtek/szenvednek párjuk elvesztésétől, mint mi, nők. Sőt. Csak éppen magányosan, a világtól elbújva nyalogatják sebeiket. Vagy éppen érzelmileg teljesen felkészületlenül, látványosan új kapcsolatokba bonyolódnak, hogy a külvilággal és magukkal is elhitessék, nem dőlt össze a világ.

A férfiak fájdalma nem publikus

Tény, hogy a férfiak macsó módra közelítenek a problémához: úgy érzik, a szakítást magukban kell tisztába tenni, nem kíváncsiak mások véleményére, az esetek nagy részében nem vesézik ki (bár mi, nők ezt hittük sokáig) az eseményeket a haverokkal. Az sem társasági esemény az életükben, hogy közösen megtalálják a szakítás okát. Az elzárkózás miatt viszont úgy tűnhet, hogy a férfi pillanatok alatt túllépett a szakításon. A környezet számára ilyenkor érzéketlennek tűnhet a pasi magatartása, miközben valójában őt is megviseli a balul sikerült kapcsolat.

Gábor informatikus (43):
"Még a saját öcsém se sejtette, mennyire megviselt, amikor Réka elköltözött tőlem. A legrosszabb a mód volt, ahogy ezt megtette. Egy nap hazaértem a munkából, és ő nem volt ott. Összepakolt, és eltűnt. Még egy cetlit sem írt, nem köszönt el. Két napig kergettem telefonon, mire végre szóba állt velem. Persze előtte volt balhé, de én azt hittem, lezártuk azt. Hát nem, ő így zárta le. Iszonyatosan szenvedtem, nem találtam a helyem a lakásban, és szörnyű erről beszélni, de a látásom is elromlott. Egyik napról a másikra olvasószemüveget kellett íratnom, mert elhomályosodott a világ, de a külvilág felé semmit nem mutattam ebből. Dolgoztam, átjártam a haverokhoz és csajoztam is, de belül Rékát sirattam."

Úttalan utakon padlógázzal

Ez utóbbi persze arra jó csupán, hogy a pasi a megtépázott férfiúi önbecsülését helyrerakja, ám a legtöbb esetben ez sem segít, mert továbbra is - akár hónapokig, extrém esetben évekig - vágyakozik az akkorra már idealizált kapcsolat és a volt kedves után. Ezzel szemben mi nők a szakítás után biztos, hogy a telefon után nyúlunk, és vagy a legjobb barátnőnket, vagy valemelyik családtagunkat hívjuk, ahogy az sem szokatlan, hogy néhány órával a szakítás után már nagy létszámú baráti körben fogadjuk a "részvétnyilvánításokat". A közös terápia gyógyító erővel hat, hiszen képesek vagyunk megélni, megfogalmazni az érzelmeinket, míg a pasik - ha önként vállalják is - magukra maradnak a magányukkal, sebzettségükkel.

Károly, közgazdász (37):
"Egy ideig szó szerint alkohollal kúráltam a szakítás okozta fájdalmat, egészen addig, amíg egy alkalommal össze nem futottam a volt kedvessel, aki szó szerint nem ismert meg. Ezt két felismerés követte: az egyik, hogy iszonyú állapotban lehetek, ha az a nő, akivel három évig éltem, szó nélkül elsuhan mellettem. A másik, hogy azt láttam, ő rég túl van a dolgon, jól nézett ki, szemmel láthatóan nem bőgte ki a szemét utánam. Rájöttem, hogy nekem is talpra kell állnom."

Hárított felelősség?

Balázs, jogász (28):
"Két év is eltelt a szakítás után, amikor végre beismertem saját magamnak, hogy nem kis részem volt abban, hogy Linda elköltözött. Egészen addig csak őt hibáztattam, és a mai napig hibáztatom is azért, mert nem volt állhatatosabb, és szerintem korán feladta a kapcsolatunkat. Az viszont tény, hogy velem nem tudta megbeszélni a kételyeit. Minden általa felvetett problémát női hisztinek könyveltem el."

Gazdag Enikő, pszichológus, párkapcsolati tanácsadó véleménye:

"A férfiak nem véletlenül viselik nehezebben a szakítást, ugyanis kevésbé tudnak az érzéseikről olyan nyíltan és őszintén beszélni, mint a nők. Általában magukba fojtják a történteket és az azzal kapcsolatos érzéseiket, fájdalmaikat. Még nagyobb a gond, ha nem tudják lezárni a kapcsolatot, nem értik, hogy miért történt a szakítás - általában olyankor fordulnak szakemberhez. Sok férfi képes önmagába nézni, és tanítható az érzelmek felismerésére, megélésére. Ha ezt elsajátítja valaki, a tudást kamatoztathatja a párkapcsolatban is. A munkában racionális döntések szükségesek, ahol egyértelmű alternatívák vannak, ezzel szemben az érzelmi élet nem ilyen kiszámítható. A férfiak számára hatalmas feladat megtanulni azt, hogy ne mindig racioánlisan kezeljék az érzelmi helyzeteket."