Heti útravaló Müller Pétertől - 14. rész

Olvasd el, és hagyd magadban megérni. A népmesékben a szülők csak néhány pogácsával és egy-két gondolattal bocsátják útra gyermekeiket. Azokkal a gondolatokkal, melyekről tudják, hogy fontosak, és csakis az övé.

Egy barátságban, egy szerelemben, de még egy házasságban is az az út a döntő, amit együtt teszünk meg, és ennek az "együttnek" akkor van vége, ha látjuk, hogy méltatlan hozzánk. Ha lehúz. Ez nem érzelmi kérdés. Nem is valamiféle morális megfontolás. Ez sorskérdés.

Egy fuldoklóval is sokáig lehet küszködni, de ha látom, hogy nem én emelem, hanem ő húz le engem, el kell engedni. Hiába "szeretem". Ezt a szót azért tettem idézőjelbe, mert ez nem szeretet. Lehet, hogy valaha az volt, de már nem az. Inkább sajnálat, szánalom, de nem szeretet. Ilyenkor van egy kapcsolatnak vége.

Mert mindent odaadhatok érted. A pénzemet, az időmet, a büszkeségemet. Gyakran még az örömömet is. Sokat szenvedhetek miattad. Egyet nem adhatok oda: az önérzetemet. Az csakis az enyém, az én útravalóm, és az kell, egészen az út végéig.

Ha egyszer ezzel a szemmel elolvasod Jézus történetét, látod, hogy élete a születésétől a haláláig nem volt más, mint az üldözések és megalázások története. Mindenét odaadta másokért. Az életét is. Az önérzetét, a méltóságát nem adta. Soha, semmiféle helyzetben.

Sajnos ezért nehéz társat találnunk manapság, de továbbmegyek: azért nehéz és diszharmonikus gyakran a családi életünk, mert méltatlansággal kell fizetni érte. Ez nem éri meg. Akkor már inkább egyedül kell maradni. Egy férfival, aki nem tisztel, nem lehet sokáig élni, és egy nővel sem, aki lehúz. A gyerekeidet is csak úgy tudod igazán nevelni - akármilyen rakoncátlan vagy zűrös kis porontyok még -, ha tiszteled őket.

Manapság élni azt jelenti, hogy méltatlan helyzetbe keveredtünk. Amennyire lehet, ezt ne engedd!

A világ rossz úton jár. Te élj fölfelé.