Érdekes jelenség: hajlamosak vagyunk a születésnapunkon meghalni
![](https://cdn.life.hu/2024/01/mKbMjbX-oKWZVd2XcpjKpMWrfjJGadlvmIxk_Y9J7Q4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYmJhMTdlNTFlYjQzNDU4YWU0YzIzOWYwYmYxODBh.jpg)
Az Annals of Epidemiology című lapban megjelent tanulmány szerzője, Vladeta Ajdacic-Gross azt is kifejtette, hogy az 1969 és 2008 között vizsgált halálesetek közül a szív- és érrendszeri megbetegedések által bekövetkezettek elhalálozások húsz százalékkal nagyobb arányban fordultak elő a születésnapokon, mint az egyéb napokon, a stroke által okozott halálnál pedig ez az arány még egy kicsit magasabb volt. Meglepő módon, még a rákos megbetegedések miatt bekövetkező halálesetek közül is tíz százalékkal nagyobb volt azok aránya, melyek a születésnapokon történtek.
Minden halálok közül azonban messze kiemelkedik az öngyilkosságok száma, melyek 34,9 százalékkal nagyobb arányban fordultak elő a férfiak körében a születésnapjukon, mint más napokon. Ugyanez a nőknél nem volt jellemző, aminek az lehet az oka, hogy őket kevésbé viseli meg az öregedés, illetve hogy nagyobb felelősséget éreznek a hátrahagyottak iránt.
Tudj meg minden érdekességet már a hírfolyamodból! Csatlakozz hozzánk iWiWen és Facebookon! |
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.