Arcvakság - Emberek, akik súlyos esetben önmagukat sem ismerik fel

Bár furcsa és ritka betegségnek tűnik - és sokáig az orvosok is annak tartották, egy alaposabb felmérésnél kiderült, hogy a népesség 2,5 százalékát érintő probléma -, kétszer olyan gyakori, mint például a skizofrénia. Magyarországon valószínűleg 200-250 000 ember érintett.

Súlyos esetben önmagukat sem ismerik fel

Legtöbbünket születése pillanatától arcok veszik körül. Bár az arcfelismerés az egyik legbonyolultabb vizuális folyamat, a legtöbb ember elboldogul vele a folyton változó személyek és tulajdonságaik ellenére is. Különböző szoftverfejlesztők régóta küzdenek arcfelismerő programok írásával, de az emberihez hasonló hatékonyságú még várat magára. De nemcsak a fejlesztők küszködnek az arcfelismerés részleteivel, hanem elég sok átlagember is, ők prosopagnosiában, arcvakságban szenvednek. Nekik súlyosabb problémájuk van, mint hogy tíz év után nehezen ismerik fel ismerőseik arcát a tömegben: ők egyáltalán nem látják se közeli, se távoli ismerőseik arcát, nem tudják megkülönböztetni arcvonásaikat sem, így csupán az alapján nem is ismerik fel őket. A betegség mindenkinél eltérő mértékben jelentkezhet, a súlyos esetek még fényképeken sem látják meg szüleik vagy gyermekük arcát, de sokszor saját magukét sem. Ez a probléma egyébként csupán az arcra korlátozódik, az arcvakságban szenvedők a többiek haját, fülbevalóit, testrészeit, vagy a mindennapi tárgyakat tisztán és élesen látják. Sokkal nehezebben döntik el egy ismeretlen emberről, hogy az milyen nemű, jellemű, szépségű, vagy hogy egyáltalán mosolyog, vagy beszél-e - hang, ruházat és mozgás alapján kell eligazodniuk embertársaik között.

A betegség felfedezése

Az arcvakságot 1947-ben írta le először Joachim Bodamer neurológus, aki három világháborús sérültnél is tapasztalta a jelenséget. Egyikük olyannyira megsérült egy az agyába fúródó lövedék miatt, hogy közeli ismerőseit sem ismerte fel, viszont Hitlert könnyedén, jellegzetes bajusza és haja miatt. A prosopagnosiáról Oliver Sacks író miatt hallhattunk többet, aki A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét című könyvében ír egy ismerőse súlyos arcvakságáról - az író egyébként maga is érintett volt a betegségben.

Veleszületett és szerzett arcvakság

Kétféle típusú prosopagnosiát különböztetnek meg: a szerzett formája a már említett háborús sérülés, stroke, vagy bármilyen, az agy temporális kérgének alsó szakaszát érintő erős behatás következményeként alakul ki. Náluk az arcvakság gyakran nem az egyedüli tünet, a sérülés kiterjedtségétől függően egyéb panaszaik is vannak, például memóriazavaraik vagy tárgyészlelési gondjaik.

Akik születésüktől fogva küszködnek az arcok felismerésével, egyrészt örökölhették is, másrészt a betegségnek egy, a szülés közben bekövetkező agyi sérülés is kiváltó oka lehet. Ők is fürkészik pici korukban édesanyjuk arcát, de inkább a hajviselet, hang és illat alapján ismerik azt fel. Felcseperedve pedig nehezen ismerik fel barátaikat, tanáraikat, ami konfliktusok forrása lehet.

Más módszerrel ismernek fel embereket

Arról tulajdonképpen nincs pontos képünk, hogy ezek az emberek mit is érzékelnek az arcból. Az egészséges emberek a szem, a száj nagysága, a ráncok, arcvonások, arcrészek formája alapján pár másodperc alatt eldöntik, ismerik-e az illetőt, és hogy nagy valószínűséggel milyen nemhez és rasszhoz tartozik. A prosopagnosiában szenvedők is alaposan feltérképezik a másik ember részleteit, de mivel az arcot nem képesek egy egészként értelmezni, inkább a hangok, hajviselet, ékszerek és testalkat szerint döntik el, kivel állnak szemben. Így is sok kellemetlen helyzetbe keverednek, mert ha egy ismerősük új frizurát csináltatott, vagy megfázott, már nehezebben ismerik fel, és súlyos esetben könnyedén elmehetnek szeretteik mellett is az utcán. Ha valaki nem tudja róluk, főleg gyermekkorukban, milyen betegségben szenvednek, udvariatlannak tarthatja őket, pedig csak betegek.