Tűnj el, ne tapadj rám!

Az édesanya érzései mély nyomokat hagynak a magzat idegrendszerében

Napjainkra egyre több kutatás eredménye bizonyítja azt - köztük jeles magyar kutatók, pszichiáterek is, mint Raffai Jenő, Hidas György -, hogy a tudatos létezés nem a születés pillanatában, hanem már az anya méhében megkezdődik. A magzat a fizikai kapcsolódáson túl mintegy édesanyja lelki-intellektuális terében eszmél a világra. A magzat érzékeli mindazt, ami az édesanyjával történik, sőt ismeri minden gondolatát és érzi, hatással van rá édesanyja minden rezdülése. És a negatív érzések, édesanyja félelmei, szorongásai mély nyomokat hagynak a még meg nem született magzat idegrendszerében.

Nehéz szülések, depressziós gyerekek

A nehéz szülések hátterében is fellelhető az anya félelme, és itt sem csak a szüléstől való félelemről van szó, hanem arról, hogy anyává kell válnia a kismamának, és erre nem érzi még érettnek magát, esetleg attól tart, hogy nem lesz jó anyja a gyereknek, vagy éppen nem tud optimális hátteret biztosítani a gyermek kiegyensúlyozott, harmonikus fejlődéséhez. A nemkívánt, az elutasított, a csak úgy "lett" gyerekek további életútjának nyomon követése is megdöbbentő felismerésekhez vezetett. Kiderült, hogy azok a gyerekek, akiknek fogantatását nem öröm, sokkal inkább szorongás és a kényszer érzése kísérte, azok között kiugróan magas számban fordulnak elő mentális betegségek, például depresszió, sőt magasabb az öngyilkos késztetések aránya is ebben a csoportban.

Önértékelési problémák, alkoholizmus, boldogtalan párkapcsolat

Raffai Jenő pszichoanalitikus Megfogantam, tehát vagyok című művében egy cseh kísérletsorozatot hoz példának. Abban a kísérletben prágai kutatók húsz éven át követték nyomon olyan gyerekek sorsát, akiknek fogantatását nem fogadta tapsvihar. A kutatásba olyan gyerekek kerültek be, akiknek az édesanyja kétszer megjelent az abortuszbizottság előtt, ám végül eltérő okok miatt, de mégis megtartotta gyermekét (220 prágai, 1961-63 között született gyermekről van szó). Igazán lényeges eltérés a csecsemők fejlődésében eleinte - a várt, kívánt babákhoz képest - nem volt, illetve annyi, hogy a nem kívánt gyerekek esetében az édesanya kiugróan magas számban utasította el az anyatejes táplálást. Szociális magatartásukat illetően azonban később élesen eltért a két csoport tagjainak fejlődése. És minél több idő telt el, annál inkább szétágazott a fejlődés. A nem kívánt gyerekek magatartását a düh, az agresszió és súlyos önértékelési problémák jellemezték, amely kamaszkoruk környékén kifejezetten szélsőséges, antiszociális cselekedetekben csúcsosodott ki.

Még később a nem kívánt gyermekekből lett felnőttek körében gyakoribb volt az alkoholizmus (kétszer annyi, mint a kívánt gyermekek csoportjánál), és a bűnelkövetés terén is szélsőséges eltérés mutatkozott. Háromszor annyian követtek el valamilyen típusú bűnt a nem várt gyermekek, mint azok, akiket édesanyjuk már magzatlétében elfogadott.

A párkapcsolatok alakulása és megítélése is elgondolkodtató. Akiket elutasított az édesanyjuk, azok jellemzőnek negatívabbnak ítélték meg kapcsolatukat (sokan kifejezetten boldogtalannak), mint azok, akik magzati hónapjaik során is szeretetben fejlődhettek.

Gyakoribb a korai halál

Az édesanyák magzat-elutasításával, a megszületett gyermekekre vonatkozó későbbi hatásokkal más kutatókat is foglalkoztak. Anne Coker amerikai epidemiológus vizsgálata (1994) arra hívta fel a figyelmet, hogy a nem kívánt csecsemők körében kétszer olyan gyakori volt a korai halál, mint más csecsemők esetén, és ezt a tragikus tényt finn kutatások is megerősítették.

A nem kívánt csecsemők komoly adaptációs problémákkal jelzik az anyaméhben elszenvedett érzelmi sérelmeiket. A világhoz, a környezethez való alkalmazkodás nehézkesebb, és minél magasabb fokú volt az elutasítás, minél nagyobb stresszként élte meg édesanyja az ő létezését és fejlődését, annál több és annál szélesebb körben érhető nyomon a sérülés.

Azoknak az édesanyáknak a csecsemői például, ahol az édesanya tudatosan és tudattalanul is nagyon agresszív módon hárította magzata létezését, az úgynevezett Kipp-szindrómát mutatták. Ebben az esetben a baba egy ideig apatikusan viselkedik, amely aztán minden átmenet nélkül csillapíthatatlan hiperaktív sírásba csap át.

Az anya elutasítása mellett azonban párkapcsolati válság is okozhat "tüneteket", ahogy az is mély nyomot hagy a magzatban, ha az édesanya az ő méhen belüli élete folyamán magára marad a teherrel, akár azért, mert az édesapa elutasítja őket, akár azért, mert az apa meghal, mielőtt a kicsi világra jönne. Erre volt tökéletes példa Magdi története, aki csak betolakodóként tudott gondolni házassága végén fogant kislányára.