"A tovább hurcolt veszteség ránk sül, mint egy kabát"

Ezt nem én mondtam, hanem Bert Hellinger. Az ilyen gondolatok mögött az ősi indiai bölcsesség fogalmai állnak. Itt az azonosulásról van szó. Azonosulsz azzal, akit nem tudsz elengedni. Beléd épült. Te vagy az. Éned részévé vált, amit nem lehet levenni, mint egy kabátot.

Ha elválsz, és újra megházasodsz, már nem ugyanaz az ember leszel, mint aki az elsőben voltál. Hasonlítsz rá - de nem vagy már az. Azt elengedted. Kiléptél belőle. Lejött rólad. Mintha nem is te lettél volna. Valami persze átszivárgott a régi életedből, de mégis egy más ember lettél.

Ugyanez történik, ha elveszted azt, akit szeretsz. Ahhoz, hogy elengedd, más emberré kell lenned. Meg kell változnod. Mintha nem is te lettél volna, a régi. Az a szereped elmúlt, befejezted, s csak azután kezdhetsz élni egy másik szerepet. Nehéz megcsinálni. Nehéz megváltozni.

Valójában: átváltozni nehéz. Ezért maradsz anyuka kisfia vagy kislánya, örökké. Még akkor is, ha nem él már az anyukád. Úgy maradtál. Az "elengedés” azért csalóka szó, mert úgy tűnik, mintha fognál valamit. Nem erről van szó. Hanem arról, hogy olyan vagy. Rád sült a szereped, s nem jön le. Tehetetlenül éled tovább.

Ahhoz nagyon érett és szabad lélek kell, hogy tudjon átváltozni. Benne van, eggyé válik vele, éli - és egy rövid idő után már nincs benne, nem azonos vele és nem éli. Amin túllépünk, annak meg kell halni bennünk. Csak utána lehet "föltámadni" - új életet kezdeni.