betegség halál húsevő baktérium toxinok baktériumok egészség botulizmus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Alig néhány napja jelent meg cikkünk, amely a rajtunk-bennünk élő baktériumokkal foglalkozott. Kiderült, hogy körülbelül tízezer baktérium él együtt velünk, amelyek jó része barátságos viszonyban van a szervezettel. Sőt, bizonyos baktériumok jelenléte elengedhetetlen az emberi egészség fenntartása szempontjából. 

A környezetünkben élő baktériumokkal való találkozás azonban komoly veszélyeket hordozhat, némely baktérium pedig halálos kockázatot is jelenthet az ember számára. Néhány napja adta hírül a Life.hu is, hogy az egyik igen kedvelt gasztronómiai különlegességeket előállító kisvállalkozó termékei az akár halált is okozó baktériumot, a Clostridium botulinumot tartalmaznak. A Nebih azonnali hatállyal bevonta a termékeket és felhívta az emberek figyelmét a veszélyre. Van tehát bőven veszélyes kórokozó a közvetlen környezetünkben is, ezek közül emelünk ki hármat.

Botulizmus

A botulizmus egy nagyon ritka, de annál veszélyesebb paralitikus (bénulásos) betegség. A súlyos tüneteket a botulotoxin nevű idegméreg okozza, amelyet a Clostridium botulinum nevű baktérium termel. A botulin máig a legmérgezőbb ismert toxin. Blokkolja az idegrendszert, valamint a légzési és a mozgatóizmok bénulását okozza. Közismert elnevezése a kolbászmérgezés. A név nem nem véletlen, hiszen a leggyakrabban a nyers húsok - mint amilyen a kolbász is - fogyasztásával kerül a szervezetbe a halálos megbetegedést is eredményezhető kórokozó. A baktérium oxigéntől elzárt környezetben, a talajban él, és onnan kerülhet a vizekbe, a növényekre.

A botulizmusnak három fő fajtáját ismerjük:

Étel okozta botulizmus – ezt olyan hőkezelési eljárás nélkül készített étel fogyasztása okozza, amely botulinum toxint tartalmaz. Előidézhetik a nyersen elfogyasztott hentesipari készítmények, de azok a házi élelmiszerek is, amelyeknél nem voltak elég alaposak a tisztítási, konyhatechnológiai eljárások során.

Forrás: Thinkstock

Sebbotulizmus – ezt sérülés során szerzik, jellemzően akkor, ha a seb talajjal szennyeződik, ilyenkor a seb Clostridium botulinum baktériummal fertőződik.

Gyermekbotulizmus – bár a botulizmus ezen fajtájával ritkán foglalkozunk, a gyerekek szó szerint "benyalhatják" a baktériumot, egészen pontosan a baktérium spóráját, amely aztán szaporodni kezd a belekben és toxint termel. Nem véletlen, hogy a szülőket a kicsiket körülvevő környezet tisztántartására ösztönzi az egészségügy, valamint kifejezetten veszélyes lehet, amikor a kicsi "földes" kézzel nyulkál a szájába, vagy le is nyeli a földet.

Rendkívül fontos tudni, hogy a botulizmus mindhárom fajtája végzetes lehet. Az étel okozta botulizmus azonban azért kiemelten veszélyes, mert ha az azonos táplálékból többen is fogyasztottak, akkor a fertőzés is több embert érinthet.

A fertőzött étel elfogyasztását követően néhány nappal levertséggel jelentkezik a betegség, a beteg izzad, izomfájdalmakra panaszkodik, látási zavarokról számol be, kiszárad a szája, nem tud nyelni, majd egy idő után artikulálni sem, bénulásos tünetek lépnek fel. A legsúlyosabb esetekben éppen a bénulás okozhatja a beteg halálát: leállhat a légzés illetve a szívműködés.
Amennyiben a beteg nem kap megfelelő kezelést, úgy a mérgezés tüneteinek jelentkezése után akár egy napon belül meghalhat. (A statisztikák szerint a kezeletlen esetek 10-20%-ánál egy napon belül beáll a halál.)

Húsevő baktérium

Nekrotizáló szöveti fertőzést több baktérium is okozhat, ám az egyik legveszélyesebb húsevő baktérium a Streptococcus pyogenes. Az elhalást okozó fertőzés akár egy apró sérülésen, vagy orvosi beavatkozás közben (bemetszésen át) is bekerülhet a szervezetbe, ahol rendkívül gyorsan szaporodásnak indul, miközben toxinokat, méreganyagokat termel. A toxinok roncsoló hatása hipergyors és nagyon "látványos", miközben egyszerre több területen is támadja a szervezetet. A közvetlen szövetelhalás mellett a toxinok a szöveti keringést is blokkolják. Ezek a körülmények segítik elő számukra a még intenzívebb baktérium-szaporodást, amely aztán sokkos állapothoz vezet.

Sajnos az egészségügy még a legerősebb antibiotikumos kezelések mellett is sokszor csak a beteg testének súlyos csonkolása mellett tudja megmenteni annak életét, mert csak az amputációval tudják a fertőzött területeket kiiktatni. De néha még ez is kevés, és a beteg belehal a fertőzésbe, ahogy történt ez annak a Long Island-i, zenésznek tanuló, tehetséges 18 éves fiú esetében is, aki egy fogászati beavatkozás során fertőződött meg a húsevő baktériumok egy fajtájával. A jazzrajongó fiúval alig két nap leforgása alatt végeztek a baktériumok. A fogászati beavatkozást követő napon fájdalmakra panaszkodott, és édesanyja kis piros csomókat, duzzanatokat észlelt az arcán, aztán a fiú belázasodott, másfél nappal a foghúzás után pedig leállt a légzése, majd néhány óra múlva meg is halt.

Tudni kell azt is, hogy nagyon sok agresszív staphylococcus-fajta létezik, amelyek rendkívül súlyos tüneteket okozhatnak, akárcsak a fitneszguru, Schobert Norbinál is, aki 2012-ben fertőződött meg egy szívműtétet követően. Ő maga is azt hitte, és közzé is tette, hogy a szívét megtámadó baktérium a húsevő baktériumok közé tartozik, később aztán kiderült, hogy ez téves megfogalmazás volt Norbi részéről.

Forrás: Thinkstock

Vérmérgezés (szepszis)

A szepszis a szervezet fertőzésre adott rendkívül erős, ám nem megfelelő válaszreakciója. Leginkább azért veszélyes, mert kontrollálatlan és a szervezetet - vagyis önmagát - is támadja és károsítja. Ezt a dühödt és sokszor gyilkos reakciót kórokozók, vagy azok mérgező anyagainak, toxinjainak a vérkeringésbe juttatása idézi elő. A tünetekért a leggyakrabban baktériumok a felelősek, de lehetnek vírusok, gombák és egyéb mikrobák, mint például a protozoonok is a háttérben.

Okai és tünetek

A szepszis oka tehát minden esetben egyféle fertőzés, amelyek a leggyakrabban húgyúti vagy légzőszervi fertőzések lehetnek, esetleg a hasi gócokból kiinduló folyamatok, illetve az erekbe helyezett eszközök - például a vénás kanül. Közelebbi példákkal élve lehet egy tályog, egy tüdőgyulladás, hashártyagyulladás, de akár egy vesemedencegyulladás is a szepszis kialakulásának oka. Amikor a kórokozók, vagy azok toxinjai a véráramba kerülnek, az aktivizált immunrendszer védekezőmechanizmusa beindul. Ám a fentebb leírt módon a védekezés folyamata és iránya félrecsúszik és rövid időn belül szeptikus sokk alakul ki, amely magas lázzal, hidegrázással, megemelkedett pulzusszámmal jelentkezik (bár a láz hiánya nem zárja ki a szepszis meglétét). A beteg aluszékonnyá válik.

A vérmérgezés kezelése

Nagyon fontos a szeptikus góc, a fertőzést előidéző góc felkutatása, azonosítása, kiiktatása, majd azt követően széles spektrumú antibiotikus kezelés következik, illetve ha szükséges, a beteg oxigénellátását is biztosítják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.