közösségi portál iWiW időkapszula szerelem megcsalás szerető közösségi aktivizmus félrelépés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"Csak véletlenül akadtam a hírre, hogy 'bezár' az iWiW. Gondoltam, még gyorsan fellépek, és ekkor láttam, hogy be lehet küldeni a nagy sztorikat. Hát, nekem is volt egy nagy. Jó pár évvel ezelőtt" - kezdte történetét Lilla, melynek saját elmondása szerint akár "A bukta" is lehetne a címe. Lássuk hát, hogyan vált olvasónk életének részévé a közösségi oldal.

Forrás: Thinkstock

"Kiderült, hogy a drága Casanovám már fél éve jár ezzel a másik csajjal, a barátai, a családja, a kollégái, szóval jóformán mindenki előtt titokban. Én voltam az 'ügyeletes' barátnő, a másik meg egyszerűen csak a másik.

A kislány épphogy csak betöltötte a 18 évet, így ez elég jó ürügy volt arra, hogy a pasim miért nem mutatja be őt a szüleinek, miért nem lehet soha a lakásán, vagyis hogy miért is vannak ők titokban együtt. A lány elhitte, hogy a kora miatt nem értené meg senki a kapcsolatukat, így a férfi részéről nem tudott róluk senki, viszont a leányzó részéről mindenki. Hétvégente ott aludt nála a párom, amíg én hazautaztam azzal a tudattal, hogy ő megint dolgozni fog szombat, vasárnap."

Forrás: Thinkstock

Ha itt maradtál, akkor ezt vegyük megbocsátásnak. Én ugyan nem fogok pitizni. Mondtam, hogy téged akarlak, legyen elég ennyi...

"Amíg élek, nem felejtem el a közösségi oldalt, és azt, hogy hogyan is csavarodott az életem ennyire meg tőle. Ha nem lett volna az iWiW, biztosan nem bukott volna le ez az 'áldott, jó ember'. Örülök, hogy így történt. Köszönöm!

Lilla"

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.