Korai klimax - amikor túl gyors a természet

Forrás: Thinkstock -
betegség korai klimax petesejt-adományozás hormonháztartás egészség Jön a baba Hadas Krisztával hormonok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A változókor rendkívül erős hormonális változások eredménye, amely súlyos testi-lelki tünetekkel jelentkezhet. Néha ezek a tünetek azonban az egészségesnek tekintett időponthoz képest több évvel korábban is beköszönthetnek és felborítják az egyén teljes életét, például a családalapításra vonatkozó elképzeléseit.

A Life.hu egy olyan édesanya története mentén dolgozza fel a korai klimax problémáját, aki a túl gyorsan érkező változókor miatt nem rendelkezett elegendő petesejttel ahhoz, hogy természetes úton termékenyüljön meg.

De mi is történik a klimax során?

Nők esetén a tüszőhormon-termelés csökkenéséből, majd teljes megszűnéséből adódnak a tünetek. A petefészkek elöregszenek, a petesejtek száma csökken, a menstruáció rendszertelenné válik, „megbolondul” - néha túl sok, néha túl kevés vérzéssel jelentkezik, majd elmarad. Bár egészséges esetben a változókor a negyvenes évek elején kezdődhet, és a vérzés elmaradása a korai ötvenes években következik be, néha jóval korábban jelentkeznek a változások.

Forrás: Thinkstock

Ez történt Zsuzsával is, aki 36 évesen tapasztalta először magán a korai klimax tüneteit

"Nekem igazából kevés tünettel jelentkezett a klimax, a hőhullámok voltak feltűnőek és nagyon kellemetlenek. És őszintén szólva eszembe se jutott, hogy amit érzek, az már a klimax. Ki gondolna erre 36 évesen? De ez éppen az a korszak volt már az életemben, amikor babát szerettünk volna, és amikor egyre csak késett a megtermékenyülés, az azzal kapcsolatos vérvételek mutatták ki, hogy túl alacsony a hormonszintem, hogy 'elöregedett' a petefészek és éppen csak annyi petesejtem van, ami a ciklus fenntartását elősegíti.

Tudom, hogy az életmód befolyásolhatja a korai klimaxot, de én nem dohányzom, nincs különösebb stressz az életemben, szóval az én esetemben nem állja meg a helyét ez a tézis.

A jövőt illetően kifejezetten reménykedő vagyok, mert az orvosom szerint a terhesség és a szoptatás valóságos biológiai bomba a női szervezet számára: felfrissíti a 'szerveket' és olyan hormonális frissülést is eredményezhet, ami esetleg segíthet a korai klimaxon. Sőt, akár egy spontán terhesség is bekövetkezhet. Maja csak néhány napos, egy hónap múlva lesz egy újabb vérvétel, annak eredménye után már többet tudhatok arra vonatkozóan, hogy kell-e, és ha igen, milyen módszerekkel tennem a klimaxszal járó tünetek és távoli hatások kivédése érdekében."

Hadas Kriszta, Zsuzsa és férje Forrás: http://jonababa.postr.hu/

Jön a baba Hadas Krisztával

Zsuzsa babavárásának időszakát és a szülés gyönyörű eseményét a szeptember 20-án induló Jön a baba Hadas Krisztával című sorozatban láthatod majd a LifeNetwork tévén. A sorozatban szereplő kismamák történetét, az aktuális eseményeket a produkció blogján ismerheted meg és követheted nyomon. Az őszinte hangvételű műsor kapcsán nem csak Hadas Kriszta nevét érdemes megjegyezned, a produkció fáradhatatlan szerkesztője Kéky Kira videoújságíró.

Ahogy a történetből is kiderült, a klimaxnak kézzelfogható jelei vannak:

Testi tünetek

- visszatérő hőhullámok
- erős verítékezés
- az arc kipirulása
- gyakori és erős fejfájás
- fülzúgás
- szédülés
- gyors, nagyon látványos hízás
- a bőr kiszáradása, elvékonyodása, erős viszketés
- a libidó csökkenése
- hüvelyszárazság
- a haj hullása, elvékonyodása, töredezettsége
- szemproblémák jelentkezése
- vizelet-visszatartási gondok
- a ciklus felborulása

Lelki tünetek

- súlyos önértékelési problémák
- hangulati zavarok, depresszió
- szorongás
- ingerlékenység
- a kompetencia érzésének elveszítése, elbizonytalanodás
- alvászavarok

Mindezek azonban egyéb más probléma tünetei is lehetnek, így a korai klimax diagnózisát csakis szakember állapíthatja meg. Ennek módja azonban egyszerű, egy vérvizsgálat során kiderítik, hogy a szervezet elegendő ösztrogént termel-e még, vagy sem.

Ne lépj túl rajta szó nélkül!

A korai klimax nemcsak azért jelenthet problémát, mert esetleg „lekési” valaki a saját, természetes úton való megtermékenyülésének lehetőségét, de azért is, mert a korai klimax a szervezet korai öregedésével kézen fogva jár.
Ilyen jellegű következmény lehet például a csontritkulás, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, az érelmeszesedés, a reuma, az ízületi panaszok és hiába van nőkről szó, a szívinfarktus és az agyvérzés lehetősége is közelebb kerül. Így ha a feljebb felsorolt tüneteket tapasztalod magadon, akkor ne habozz orvoshoz fordulni, hiszen az időben felismert klimax hosszú távú hatásait még kivédheted.

Zsuzsa kezében a csöpp Maja, mellettük Kéky Kira, a Jön a baba Hadas Krisztával műsor operatőre Forrás: http://jonababa.postr.hu/

Törekedj a megelőzésre

Életmódod jelentősen befolyásolhatja a klimax időpontjának érkezését (ez azonban nem jelenti azt, hogy minden korai klimaxszal küzdő nő fittyet hányna az egészségére), de az tény, hogy a dohányzás - főleg ha nagymértékű dohányzásról van szó - korábbra hozza a klimaxos tüneteket, ahogy klimax-csalogató a huzamos ideig tartó stressz kényszerű elviselése is. További kockázati tényező a nagyon alacsony testsúly és a mozgásszegény életmód. Ez utóbbi olyannyira, hogy a felismert korai klimax egyik hatékony ellenszere a rendszeres mozgás. Egy kutatás szerint a dohányzásról való lemondással, egészséges táplálkozással, valamint rendszeres mozgással akár négy termékeny évet is lehet nyerni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.