Törd meg a csendet! - Nem mentség, hogy részeg volt

"Még kislány voltam. Nem tudom (nem emlékszem), pontosan hány éves, úgy 13-14, de azt tudom, hogy még általános iskolába jártam és 101 kiskutyás pizsamában aludtam.

Miután elköltözött, gyakran jött hozzánk látogatóba a nagybátyám, édesapám testvére. Éveken keresztül élt velünk. Nagyon szerettem, szórakoztató volt, kedves, vicces, foglalkozott velem és imádott engem.
Hideg volt, tél. Apuval kint dolgoztak a kertben, egész nap forralt boroztak. Eljött az este. Akkorra már a nagybátyám részeg volt. Mindig az én szobámban aludt, mert sokszor beszélgettünk éjszakába nyúlóan.

Bebújt mögém és letolta a nadrágomat

Most is így kezdődött. Feküdtem az ágyamban (mint mondtam, a 101 kiskutyás nyaktól bokáig érő pizsamámban), ő meg háttal nekidőlt az ágynak és úgy beszélgettünk. Felkönyököltem és közel húzódtam hozzá, hogy halljam, amit mond, mert suttogtunk. Mondtam neki, hogy úgy szeretem, mintha a második apám lenne. Ezen teljesen bepörgött, nem értettem, miért. Kikelt magából, hogy miért úgy, mint egy apát? Én ezt se értettem akkor. Megfogta a fejem, odahúzott és megcsókolt. Nem szólt egy szót se, nem szóltam egy szót se. Azt se fogtam fel hirtelen, mi történt. Hiszen ő a rokonom, az apukám testvére. Felállt és kiment a mosdóba. Én azonnal a fal felé fordultam és úgy tettem, mintha aludnék. Akkor már sírtam. Visszajött. Nagyon féltem. Felemelte a takarómat, bebújt mögém és letolta a nadrágomat. Akkor már sikítani akartam, de nagyon féltem, és nem jött ki egy hang se a torkomon. Benyúlt a bugyimba és simogatni kezdett. Felültem hirtelen és mondtam neki, ha nem hagy békén szólok az apámnak. Lemászott az ágyamról és elment a saját fekvőhelyére. Elaludt.

Én azonban nem aludtam semmit. A fal felé fordulva remegtem, zokogtam és rettegtem.
Másnap nem emlékezett semmire. Nem tudom, hogy ez valóban így volt-e, vagy csak így védekezett.
Miután hazautazott, anyukám megkérdezte, hogy veszekedtünk-e, mert hallott valami kiabálást. Én elsírtam magam és elmondtam, pedig megfogadtam magamnak, soha senkinek nem beszélek róla. Borzalmasan kiakadtak, sírtak (előtte aput sose láttam sírni). Soha többé nem tehette be hozzánk a lábát, nem beszélhetett egyikünkkel se. Feljelentve nem lett, mert én nem akartam, sajnáltam az apámat és nem akartam újra átélni az egészet.
Nemrég találkoztunk, az apám anyjának a temetésén. Felkavart. Hónapokig nem tudtam aludni, pedig ennek most már körülbelül 15 éve.

Évekig nem érhetett hozzám senki, évekig jártam pszichológushoz

A mai napig minden szóra emlékszem, a szagára, arra, ahogy beszélt és előttem van minden egyes mozzanat. Ezt soha nem lehet elfelejteni. Igaz, engem nem erőszakoltak meg, de ez a próbálkozás is óriási traumát okozott. Évekig jártam pszichológushoz, évekig hozzám se érhetett egy fiú se. Gyűlöltem az összeset.

Apám tartja vele a kapcsolatot, ami engem nagyon bánt, de nem akarok önző lenni, hiszen az egyetlen rokona. Bár ha az én gyerekemhez nyúlt volna hozzá, soha többé nem beszéltünk volna és borzalmasan megverem.

A tanulság csak annyi, hogy azt gondoltam, a szüleim soha nem hinnének nekem, csak egy gyerek vagyok. Fel sem merült bennük, hogy hazudok. Hittek nekem, neki nem. Beszélni kell a szülőkkel, ők azok, akik tudnak segíteni, meg tudnak védeni, ha kell és biztos, hogy hinni fognak neked. Soha nem lehet elfogadható mentség, hogy ,,részeg voltam, nem emlékszem". Segítséget kell kérni és feljelentést tenni. Mindig."

A cikk alatt következő kommentek egy része felkavaró lehet szexuális erőszakot átéltek számára.