Egészségkövet segít, hogy jobban érezd magad a munkahelyeden

Forrás: Thinkstock -
munkahely egészség képzés dolgozó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életünk egy jelentős hányadát munkahelyünkön töltjük. Ebben a sok ezer percben a mindennapi munka mellett fontos, hogy egészségünkért is tegyünk valamit. 

A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet két napos tréninget szervez az egészség iránt elkötelezett dolgozóknak, akik az elméleti- és gyakorlati oktatás során megtanulják az egészséges életmód alapjait, és azt, hogyan adhatják át tudásukat munkatársaiknak.

Forrás: Thinkstock

A képzésről Köteles Gábort, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet népegészségügyi csoportvezetőjét kérdeztük:

Kik jelentkezhetnek erre a képzésre?

Bármely munkavállaló jelentkezhet rá, és a tavasszal zajlott Egészségedre - Mókuskerék helyett programunknál láttuk, hogy a résztvevő cégeknél milyen nagy igény van a munkahelyi egészségfejlesztésre, milyen sokan szeretnének tenni valamit. A képzéssel elsősorban a tavaszi programunkon résztvevőket céloztuk meg, de természetesen nem zárjuk ki a máshonnan jelentkezőket sem.

Mi a képzés célja, és milyen feltételek mellett lehet részt venni benne?

A tréninggel az a célunk, hogy olyan egészségköveteket képezzünk, akik az elsajátított elméleti és gyakorlati oktatásnak köszönhetően rá tudják majd venni munkatársaikat, hogy egészségesebben éljenek, hogy fel tudják majd hívni munkahelyi környezetük figyelmét arra, hogy a jobb közérzet elérése nem lehetetlen, csupán az első, apró lépéseket kell megtenni.

A képzés két napos lesz, de rendezünk egy 0. napot is. Szeptember 16-án egy munkahelyi egészség témájú szakmai konferenciával indítunk, ahol az Egészségkövetek részvételére is számítunk. Szeptember 17-én, illetve 18-án a résztvevőknek elméleti- és gyakorlati oktatást tartunk. A képzés térítésmentes. Törekszünk arra, hogy minél több cég képviseltesse magát, a kis- és középvállalkozásoktól kezdve az állami szférán keresztül, egészen a nagy multinacionális vállalatokig.

Forrás: Thinkstock

A tanfolyam után mi lesz a feladatuk a dolgozóknak?

A képzésben résztvevőknek gyakorlatilag klasszikusnak mondható nagyköveti feladatuk lesz: képviselik az egészséget. Programokat szerveznek, felhívják a figyelmet arra, hogy milyen apró változtatások is elegendők az egészséges élet felé vezető úthoz. A Követekkel a későbbiekben is kapcsolatban szeretnénk maradni, egyrészt, hogy ha szükséges, akkor szakmai támogatást tudjuk adni, másrészt, hogy időnként ők is be tudjanak számolni tevékenységükről, eredményeikről.

Milyen segítséget kapnak a munkájukhoz?

Olyan gyakorlatokat sajátíthatnak el, amelyeket könnyen beépíthetnek a munkahelyük napi életébe, amellyel motivációt és inspirációt adhatnak munkatársaiknak az egészségtudatosabb élethez. Munkájukhoz számos segédanyagot is fogunk biztosítani, hogy könnyebben ráirányíthassák a figyelmet például az egészséges táplálkozás fontosságára, vagy arra, hogy csak néhány perc mozgás is milyen csodákra képes.

A cikk megjelenését a Széchenyi 2020 program támogatta.

Támogatott tartalom.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.