A HPV az valami, amivel foglalkozni kell – így védekeznek a magyar nők

Forrás: Thinkstock -
HPV betegség megelőzés nőgyógyász vizsgálat kutatás védekezés óvszer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mikor megyünk orvoshoz? Ha betegek vagyunk, a nőgyógyászhoz pedig pont azért kell elmennünk, hogy egészségesek maradjunk. Egy felmérés szerint a magyar nők nagy része nincs tisztában a szexuális úton terjedő betegségekkel és a kezelés módjaival – másban sem vagyunk feltétlenül a topon.
Forrás: Thinkstock

„A fiúknak fütyijük van, a lányoknak pedig puncijuk.” A szakértők szerint a gyerekeknél már óvodás korban megjelenik – természeteses kezdetleges formában – a szexualitás, az azt követő évek során a szülő teszi le az alapokat a gyermek számára.

A kisiskolás kort követi a gimnázium, ahol már jobb esetben szexuális felvilágosító órákon tömik okossággal a diákok fejét. Mégis az az ismeret vajon mennyire lesz elég felnőttkorunkban, amelyet tiniként kortársainktól hallunk, az interneten olvasunk vagy éppen a felvilágosító órákon szerzünk meg? „Mire a nők odajutnak, hogy szexuális életet élnek, 1-2 alapvető védekező eszközt ismernek csak” – mondja Dr. Csutora Péter orvos igazgató.

A magyar nők 21%-a az elmúlt egy évben egyáltalán nem védekezett

a szexuális együttlétei során, de aggasztóan népszerű volt a megszakításos közösülés is – derült ki egy friss kutatásból. A hormonális fogamzásgátlók közül továbbra is a tabletta a legnépszerűbb; csupán a válaszadók 5%-a választotta a közel 100%-os védelmet nyújtó, de jóval kevesebb odafigyelést igénylő hüvelygyűrűt vagy spirált.

Hiába megbízható egy módszer, ha nem alkalmazzák helyesen: a kezdő tablettaszedők egyharmada az első 2-3 hónapban legalább egyszer kihagy egy szemet, és a többség nincs tisztában a feledékenység lehetséges következményeivel.

Forrás: Thinkstock

A kutatás eredményei alapján a szexuálisan aktív magyar nők jellemzően óvszerrel (26%) vagy fogamzásgátló tablettával (22%) védekeznek, de riasztóan magas a megszakításos közösülést választók aránya is (20%). A rendkívül kockázatos módszer a harminc év alattiak körében a legnépszerűbb:

a 18-29 évesek 38%-ával rendszeresen előfordul, hogy megszakítással védekezik.

A kutatás egyik legmegdöbbentőbb eredménye, hogy az elmúlt egy évben a nők 21%-a nem alkalmazott semmilyen fogamzásgátló módszert; az óvatosság pedig az új párkapcsolatok elején sem általános. A felmérésben résztvevők több mint fele már a kapcsolat legelején félreteszi az óvszert, és mindössze a nők harmada (32%) tart attól, hogy nemi úton terjedő betegségeket kaphat el párjától.

A HPV az valami, amivel foglalkozni kell

Ez mondat ilyen formában többször is elhangzik a nőgyógyásznál. A HPV vírus nem csupán nemi úton, de orális és hámsérülések útján is terjedhet – tehát ha ugyanazt a borotvát használjuk, mint az érintett, ugyanúgy megfertőződhetünk – a vírus elleni legjobb védekezés az óvszer.

Óvszert nem, tablettát végképp ne

A válaszadók többsége (53%) egyetértett azzal, hogy az óvszer használata a nőknek sokkal kellemetlenebb, mint a férfiaknak, és sokan éppolyan macerásnak tartják, mint a tablettát, ami számos kellemetlenséggel is járhat. A kutatás szerint a fogamzásgátlót szedő nők 70%-a tapasztalt már legalább egy, a szexuális életet is beárnyékoló mellékhatást: 41%-uk libidócsökkenésre, 40%-uk hízásra, közel egyharmaduk pedig rosszullétre panaszkodott.

Forrás: Thinkstock

A nők egyharmada szerint nem jár semmilyen kockázattal, ha egy szemet elfelejtenek bevenni, és mindössze 3%-uk hozta összefüggésbe a tabletta kihagyását egy esetleges abortusszal” – mutatott rá a felmérésben résztvevők tájékozatlanságára Dr. Szőnyi György szülész-nőgyógyász szakorvos, orvos igazgató.

Nem ismerjük a lehetőségeket

Legtöbben a megjelenésüket és a szexuális életüket féltik a fogamzásgátlóktól: az elhízás és a hormontartalom kérdése szinte mindenkit foglalkoztat. „Olyan, mint az allergiagyógyszer, mindenkinek másik fajta jön be” – mondta a jelenségre Dr. Csutora Péter orvos igazgató. De a válaszadók 70%-a azzal is egyetért, hogy akkor ideális egy módszer, ha kiválóan szabályozza a menzeszt.

„A havi egyszeri odafigyelést igénylő hüvelygyűrű például feleannyi ösztrogént tartalmaz, mint egyes tabletták, az ugyancsak alacsony hormontartalmú spirál pedig évekre megoldja a fogamzásgátlás kérdését. A felmérés szerint az elmúlt egy évben a nők csupán 4%-a alkalmazta ezeket a módszereket, pedig sokak számára ideális választást jelenthetnek” – mondta el Dr. Szőnyi György.

Akié akkora, hogy eléri, annak csak jó – Pasik a hüvelygyűrűs szexről

Hevenyészett statisztika alapján gyanítható, hogy igen sok nő használ manapság hüvelygyűrűt. Legalábbis ez derül ki abból a korántsem reprezentatív kutatásból, amit a közeli férfiismerősei között végzett a cikk szerzője. Olyan urakat keresett, akik szexeltek már úgy, hogy tudták, a mennyei örömökön felül mást is találhatnak majd odabent.

A védekezéssel kapcsolatos ismeretek hiányát az elszomorító hazai statisztikák is jól mutatják: Magyarországon még mindig 40 abortusz jut 100 élveszülésre, a 19 éven aluli lányok körében pedig majdnem minden második terhesség megszakítással végződik.

Barbi, műkörmös (31)

Öt évig gyógyszert szedtem, az óvszer csak rövid távú dolog volt nálam. Én a régi, jól bevált védekezési módokat szeretem, fura nekem a tény, hogy egy kúp vagy mi egy hónapig megvéd...a spirálról meg annyi rémeset hallottam.

Amanda, blogger (27)

Soha életemben nem szedtem tablettát, és továbbra sem szeretnék. Már 13 évesen, a sulis felvilágosító órán sem győzött meg, hogy több tíz éven keresztül kikészítsem a testem. Így pedig sejthető, hogy a feltuszakolható gyűrűkről, spirálokról, kúpokról és krémekről hogyan vélekedtem... A munkám kapcsán találkozom az újfajta módszerek nevével, tudom, hogy működnek, és elmegyek mellettük. Nem élek párkapcsolatban, így nem annyira prioritás számomra a védekezés kérdése. Úgy vélem, a rendszertelen, ad hoc jellegű szexuális életemhez nincs szükség hormonális fogamzásgátlásra.

Amikor párkapcsolatban éltem (volt, hogy éveken át), akkor is mindig a megbízhatatlan és a szakkönyvekben nem javasolt fogamzásgátlást alkalmaztam. Számolgattam a napokat, a megszakításos közösülés rendezői Oscarját is nekem ítélték az évek során, olyan kreatív megoldásokkal sikerült mindig feltenni a pontot az i-re. Vagy éppen előjött a gumi. Ez persze őrülten rizikós, és így utólag visszagondolva az életem (szinte) összes menstruációja előtt el kellett rebegnem egy imát, de eddig szerencsém volt.

Hallottam a nemi úton terjedő HPV-ről, és szégyellem magam, de sosem tulajdonítottam neki túl sok jelentőséget. Tinédzserként a kapcsolataimban egymás első (max. második-harmadik) szerelmei voltunk, akkor ezekről még csak hírből hallottunk, hogy másoknak van... Persze egy komoly kapcsolatban is lehet passzolgatni egymásnak bacikat, de jó esetben csak egymás között, így azt sem tartottam rizikósnak. Ha pedig csak randomszexre került sor, amikor egy vadidegennel csak jókor voltunk jó helyen, és olyan volt a szituáció, hogy ott, akkor pont arra volt szükségem, akkor pedig jött a jó öreg gumi.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.