"Ha veled vagyok, repül az idő" - Ezt jelentik valójában a randin elejtett férfimondatok

És még ha nem is ennyire súlyos a helyzet, akkor is csendben hasonlítgatjuk magunkat a felhozatalhoz: kinek formásabb a melle, kinek áll jobban ugyanaz a ruha, sőt néha hajlamosak vagyunk a túlkapásra, és a verseny hevében túllövünk a célon - még a strandon is magas sarkúban tipegünk. Persze ötleteket is adunk, meg nyúlunk is rendesen nőtársainktól (ha Orsinak aranyszínű fülbevalója van, mi is beszerzünk egyet).

Akár hisszük, akár nem, a férfiak is versengenek egymással (örömmel halljuk) - csak mindezt másik harcmezőn teszik, mint mi, és nem feltétlenül a kinek jobb a haja, ki hány kiló kategóriában indulnak, sokkal inkább az anyagiak és a munka terén állnak rajtvonalhoz.

Ha terepre megyünk, erről magunk is meggyőződhetünk. Példának okáért egy találkán. Mindketten ott vagyunk az előre megbeszélt helyen és időben: ő pontos, mi késünk néhány percet, ahogy illik, majd leülünk - kész forgatókönyvvel a fejünkben (higgyük el, ő is). No, és akkor most figyeljünk jól! A férfi nekikezd, valahogy így: "Nem tudom, te hogy vagy vele, szerintem a Kovács Pincészet jobb, mint a Tóth" (a férfi tehát szakért, már az elején csillog-villog, nem bízza a véletlenre), majd mintegy spontán feltűri az ingujját.

Ne gondoljunk semmi rosszra, a kijelentés információtartalma: Nézd, milyen órám van - négyzet alakú a számlapja, és bőr a szíja! Ezután jó eséllyel a munkájáról kezd beszélni: "Mindig mondom a beosztottaimnak, hogy tegyenek rendet az asztalukon" (a férfi vezető beosztásban van, értjük, ha meg nem, akkor is egy bonyolult feladat sikeres megoldásáról számol be). Előfordul, hogy beleszövi: "Nehezen találtam parkolóhelyet idefelé jövet" (a férfinak tehát autója van).

Ha humán érdeklődésű, felmondhatja a magyar-történelem érettségi tételeket - előre szólunk, nehogy infarktust kapjunk, ha véletlenül nem ugrik be, mikor lépett trónra IV. Béla. Valószínűleg nem várja el, hogy tudjuk, azt viszont igen, hogy nagyra értékeljük az igyekezetét, no és a szaktudását, úgyhogy eszünkbe ne jusson letörni a szarvát, inkább dicsérjük meg jól. Utóbbi érvényes arra az esetre is, ha sportról, a teljes hiteldíjmutatóról, vagy éppen a legújabb jogszabályokról hallgathatjuk végig akadémiai székfoglalóját (a férfi ugyanis le akar nyűgözni). Minket meg férfitársait is, minden lehetséges eszközzel.

2000-ben, amikor még nem volt mindenkinek (legalább két) mobiltelefonja, a Lycett és Dunbar kutatópárosnak feltűnt, milyen sokan kiteszik az asztalra a készüléküket egy üzletemberektől hemzsegő kocsmában (ne a sarki talponállóra gondoljunk). Megfigyelték, hogy a mobil mutogatása-babrálása nem azzal függ össze, hány nő van a helyen, sokkal inkább a férfiak száma a meghatározó. Minél több hím volt ugyanis jelen, annál többen felejtették elöl a telefonjukat - félreértés ne essék, nem azért, mert még este is vadul telefonálgattak ide meg oda munkaügyben. De ha nem nőről, és nem is munkáról van szó, akkor vajon miért? Persze, hogy a többi férfi miatt!

Minél nagyobb ugyanis a csapat, annál fokozottabb a versengés: egyikük sem akar lemaradni, mutatják magukat, meg amijük van - szórakozóhelyen csakúgy, mint haverok között. Biztosan hallottunk már valami hasonlót partnerünktől: "Zsolt ma megvert teniszben, én viszont tegnap több gólt rúgtam". Ilyenkor folyamodjunk a korábban már említett dicsérethez,

- legalábbis a párja szemében.