Csillagszóró, pezsgő és szeretet – mi történik a lelkünkben az ünnepek után?

Az Egyesült Államok Népszámlálási Hivatalának adatai szerint az 1920-as évekhez képest 2013-ra az egyedül élők száma 5 százalékról 27 százalékra emelkedett. Természetesen nem minden egyedül élő ember magányos, aki azonban igen, azt sokkal könnyebben érik utol a testi és a lelki betegségek is. Egy tudományos vizsgálat azt is kimutatta, hogy

emellett az öngyilkosság és a poszttraumás stressz szindróma kockázatát is megnöveli.

Nem figyelünk eléggé egymásra

A New York Times című lapban megható cikk jelent meg egy 72 éves férfiról, aki magányosan halt meg otthonában, és a holttestét csak akkor fedezték fel, amikor egy szomszéd a lakásból kiszivárgó bűz miatt kihívta a rendőrséget. Miután betörtek az egyszobás lakásba, alig bírtak megmozdulni a számtalan felhalmozott holmitól, és a nyomozóknak hónapokba telt, mire sikerült felkutatniuk egy élő rokont.

Az elhunyt férfi nem volt mindig ilyen magányos, fiatalon szerető szülei voltak, és sok barátja, ám az évek során sokan másik államba költöztek, és megszakadt velük a kapcsolata. Idősebb korában cukorbeteg lett és elhízott, ezért már nem szívesen járt el otthonról, így az ételt is házhoz rendelte.

és egyre több mentális problémája alakult ki.

Őseink nem éltek egyedül, hiszen ha elszakadtak a törzstől, éhen haltak vagy ragadozók martalékává váltak. Az ember társas lény, ha elszigetelődik a többi embertől, óhatatlanul eltorzul a személyisége, és a szervezete egyre kevésbé lesz ellenálló a különféle vírusokkal, fertőzésekkel szemben. A magányos emberek egyre sötétebb és negatív dolgok felé fordulnak, ezért egyre jobban kezdenek félni, és ez még inkább arra készteti őket, hogy ne bízzanak meg senkiben, és ne engedjenek senkit közel magukhoz.

A szezonálisan jelentkező betegségtől csak rosszabb

Nem elhanyagolható tény az sem, hogy télen a rövidebb nappalok, a hosszabb éjszakák, a komor, sötét és hideg esték miatt sokan hajlamosabbak vagyunk magukba fordulni. Az orvostudomány nem véletlenül hívja a januárt a szezonális depresszió időszakának. A fénymegvonás miatt sokkal inkább ingadozóbb az emberek hangulata a nyárhoz képest. Mindez mindennapi életvitelükre rányomja bélyegét, hiszen nem csupán életkedvük, de a teljesítő- és koncentrálóképességük is csökken.

A Life.hu olvasói szerencsére nem szenvednek depresszióban, de érzékelik a jelenséget:

Kata (23)

„Engem az zaklat fel, ha januárban leszedik a szép karácsonyi fényeket és ezért márciusig sötét és nyomasztó a város. Szóval a január első fele emiatt unalmas és sötét.”

Edit (32)

„Nekem a párom mondta éppen a minap, hogy ez egy depressziós időszak, és biztos azért vagyok nyomott, meg fáj a fejem. Elgondolkoztam a dolgon, és valóban a mínusz fokok és a napocska hiánya az, ami miatt kedvetlennek és fáradtnak érzem magam. Nem vagyok depressziós alkat, de az ünnepek után nagyon nehezen rázódtam vissza a mindennapokba.”

Kristóf (38)

„Férfi létemre be kell valljam, hogy megvisel, amikor véget érnek a láblógatós, pihenéssel teli ünnepek. Az után visszacsöppenni a hétköznapokba felér egy katasztrófával, és komoly mentális erőre van szükségem ahhoz, hogy ne ragadjon el ilyenkor a rosszkedv. De hát nincs mit tenni, előbb-utóbb úgyis nyár lesz. Már nagyon várom!”

Anna (29)

„Ha tél, akkor síelés, karácsony, ha nyár, akkor nyaralások, strandolások és fesztiválok. Nekem nem az évszaktól függ a kedvem, bár szó, mi szó, a ködös, esős és borult idő nekem sem a kedvencem. Ekkor kell sok csokit és sütit enni. Egyébként én kedvelem a sötét, hideg estéket is, azoknak is megvan a maguk varázsa. A karácsony utáni depresszióm pedig több éve elmarad, mert sosem sikerül igazán ünnepi hangulatba kerülnöm.”