A Pszichológus Pasi: Amibe energiát invesztálunk, azt komolyabban fogjuk venni

pszichológus betegség tanácsadás A Pszichológus Pasi online energia mentális egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Aki került már váratlan, megrázó helyzetbe, esetleg megélt szorongást, depressziót, pánikrohamot vagy bármi lelki problémát, az tudja, hogy néha egyszerűen nincs kecmec: segítségre van szükség. 

Ahogy az internet betört és megváltoztatta a mindennapjainkat, e téren is megjelent és új lehetőségeket hozott magával – az vitatható, hogy az jó-e vagy sem. Tény, hogy egy stabil internetkapcsolattal ma már akár online is lehet tanácsadást kérni a legprofibb szakemberektől, de az is tény, hogy így a metakommunikáció, a testtartás nem látszik a kamerán keresztül, pedig ezek fontos információkat közölnek rólunk.

Forrás: Thinkstock

Persze problémáink megoldását vagy az önismeretet nem feltétlenül segíti, ha órákat kell utazni

a városi forgalomban, de van egy fontos jelenség, amiről kevesen tudnak. Amibe energiát invesztálunk, az fontosabb lesz számunkra, így ha erőfeszítést kell tenni azért, hogy eljussunk valahova, azt jó eséllyel komolyabban vesszük.

Az internetkapcsolattól függően a konzultációs kapcsolat minősége is ingadozhat, és úgy nehezebb elmélyült beszélgetést folytatni. Ugyanakkor így nincs áthidalhatatlan távolság, és egyeseknek az internet egyfajta instant biztonságos közeg az által, hogy nem szemtől szemben kell megnyilvánulni, így könnyebben megnyílnak és beszélnek magukról, és ez előny lehet. Nem ritkán keresnek meg külföldre költözött magyarok, akiknek fontos lenne, hogy a saját anyanyelvükön tudjanak beszélni a problémáikról. Nekik első körben mindig azt szoktam javasolni, hogy ahol laknak, ott keressenek egy szakembert, akiben megbíznak;

ha valóban érezzük a másik jelenlétét, az sokat ad,

és lássuk be, legyen bármilyen jó a technológia, ezt nem tudja reprodukálni.

Ha van rá lehetőség, első körben mindenkinek a személyes tanácsadást javaslom. Ám ha a távolság vagy más ok miatt éppen nem megoldható, ez lehet a második legjobb megoldás. Mindenképpen jobb, mint rajta ücsörögni a problémákon, mert az csak megbetegít. Amikor úgy érezzük, hogy elakadtunk valamivel – legyen az munkahelyi, magánéleti probléma vagy stressz – nem érdemes érlelni a problémákat.

A Pszichológus Pasi

Tóth Dániel vagyok, pszichológus. Az önismereti munka számomra életforma. Hiszem, hogy önmagunk jobb megismerésén keresztül a világot is jobban megérthetjük, beleértve a problémáinkat is, arról nem is beszélve, hogy valódi önbizalmunk, önbecsülésünk is csak ezt követően alakulhat ki. Minél jobban ismerjük hát önmagunkat, annál szabadabbá, elégedettebbé és egészségesebbé válhatunk. A mai kor emberének a felgyorsult tempó mellett az önismeret még fontosabb, mint valaha, hiszen az újszerű jelenségek – például az internet, a közösségi oldalak és a videojátékok – számos új kihívást és lehetőséget hordoznak. A rohanó világban igyekszem gyors segítséget nyújtani, elgondolkodtatni, egyszersmind támpontokat és irányelveket adni.
nextgenpsyche.eu
www.facebook.com/apszichologuspasi

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.