Karda Beának 39 év után adatott meg egy igazi lagzi
![](https://cdn.life.hu/2023/12/wAAsrIZN_9WfdQPOjIli-mG1hZvMq6r6xMQOqJeYpi4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzNjk3MGRkMzdmNzQ2NThiNmZkMGUyMGE1ZDVlOWVk.jpg)
„Ragaszkodó típus és társasági ember vagyok, négy évig éltem szingliként, magányosan. Mindenáron ugyan nem, de lelkesen kerestem a lehetőségeket arra, hogy megismerkedjek valakivel" – magyarázta Karda Bea, aki 27 évesen egyszer már férjhez ment, de az a kapcsolat válással végződött. „Nem kaptam ott sem hűséget, sem odafigyelést, meglehetősen boldogtalan voltam. Még lakodalmunk is elmaradt, egy haláleset miatt nem ünnepelhettünk, ketten elmentünk egy étterembe, ennyi volt az egész" – mondta az énekesnő.
Négy év hiábavaló keresgélés után barátnője nyomására Bea regisztrálta magát egy társkereső oldalon. „Semmiben nem hazudtam, de barna parókában és egy nagy szemüveggel annyira el tudtam változtatni a külsőmet, hogy egy-két kivételtől eltekintve nem hasonlítottak Karda Beához" – mesélte. „Fél év alatt négy randevúm volt, úgy éreztem, ez a módszer sem vezet majd eredményre. Aztán eljött egy nap, emlékszem, október 23-a volt és Laci besétált az életembe" – mondta az énekesnő. Bea és Laci sokszor olyanok mint a tűz és a víz, mégis jóban-rosszban kitartanak egymás mellett. „A művészi munkámban mindig azt éreztem, hogy én vagyok a középpontban, ám érdekes módon a magánéletemben ezt csak ritkán tapasztalhattam meg. Olyan felszabadult voltam az esküvőmön, hogy a kamerákról is teljesen elfeledkeztem" – mondta Bea.
„Harminckilenc év után megadatott nekem, hogy lakodalmam legyen. Az, hogy szerepelek a Négy esküvő című műsorban, négyszeres boldogságot hozott nekem, hiszen a sajátomon túl három másik lagziban is felszabadultan szórakozhattam és örülhettem mások boldogságának" – magyarázta Karda Bea.
Bea és Laci száz vendéget hívtak meg a lakodalmukba, a szűk családi kör és a kedves barátok mellett a hazai zenei világ színe-java is képviseltette magát. Az itt készült exkluzív képeket csütörtök 21 órától láthatod a VIASAT3-on.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.