Te kibírnád egy hónapig közösségi média nélkül?

Arianna rájött, hogy az elmúlt években az állandó, piros kis ikonokkal jelzett visszajelzések függőjévé vált, holott valójában szerette volna inkább hús-vér kapcsolatait ápolni. Éppen ezért kitalálta, hogy egy hónapra elbúcsúzik a lájkoktól és a megosztásoktól. A szituáció kezdetben borzalmas szorongásokkal töltötte el.

A fiatal nőt különösen az rémisztette halálra, hogy kimarad dolgokból, lemarad eseményekről, nem jutnak el hozzá információk. Bizonyos értelemben egyfajta szakításra emlékeztette a szerzőt a történet: az első hetekben folyamatosan fotókat készített, és arról fantáziált, hogy milyen képaláírással töltené fel őket a Facebookra. Idővel aztán csökkent benne a vágy, hogy mindent tudjon mások életéről, ezért több időt tudott szánni a sajátjára is. Egy idő után nem üzenetekben kommunikált a barátaival, hanem felhívta őket, ha hiányoztak neki, és megbeszéltek egy találkozót.

A szerző szerint akkor érdemes kipróbálni ezt az érdekes kísérletet, ha már a puszta gondolatától is halálra rémülünk: akkor ugyanis lehet, hogy tényleges közösségimédia-függőségről beszélünk.

A Life.hu olvasói kibírnák egy hónapig közösségi oldalak nélkül?

Én egész biztosan nem tudnám megcsinálni. Egyrészt mert a munkámnak is elengedhetetlen része a folyamatos Facebook-kommunikáció, másrészt mert az életemnek is az. Nem azért, mert megállás nélkül kifelé közlök információkat, hanem inkább onnan gyűjtöm be azokat. Ma már egyre ritkább, hogy valaki felmegy egy hírportálra, és megnézi, hogy mik történtek a világban. Sokkal egyszerűbb, hogy bekövetem az összes engem érdeklő médiumot, és a kezdőlapomon végiggörgetve értesülök a világ dolgairól. Egyszerűen, gyorsan, kiszűrve a felesleges tartalmakat.

Azért sem mondanék le róla, mert napi szinten itt kommunikálok a barátaimmal, itt ütjük le a találkozóink időpontját, és nem fogok naponta többször 50 forintos SMS-eket küldözgetni a mobilszolgáltatómon keresztül. Csakis úgy tudom elképzelni a közösségimédia-mentességet, ha egy hónapra mondjuk egy egzotikus, tengerparti országba utaznék, ahol ráadásul korlátozott az internet, és olyannyira boldog és elégedett vagyok a pálmafák alatt szeretkezve, hogy semmiféle ingerre nincs szükségem a világból.

Szerintem én nem bírnám ki egy hónapig közösségi média nélkül. Egyrészt mert gyakran kell a munkámhoz is, másrészt meg sokszor csak azért pörgetem végig, mert épp várok valakire, vagy unatkozom. Nagyon sok hírportált is követek, a Facebookról kattintok érdekes cikkeket is.

A másik ok, hogy már szinte mindenkivel itt beszélgetek, valahogy sokkal természetesebbé vált, mint felhívni valakit (és persze olcsóbb is). Sőt, itt megbeszélhetek egy esti sörözést vagy hétvégi programot egyszerre több emberrel, és szinte azonnal választ is kapok. Egy éve volt egy gyenge próbálkozásom, hogy ne csekkoljam folyton a Facebook-oldalamat, még az okostelefonomat is lecseréltem, de persze nem bírtam ki, és minden este ránéztem, de legalább napközben nem azon lógtam folyamatosan.

Egy hónapig nem hiszem, hogy kibírnám. A közösségi média a jelenlegi társadalom (közösségi) életének alapjait képezi. Egyszerűen minden élethelyzet arra sarkall, hogy használjuk ezeket, és ne hagyjuk ki az alkalmat az ismerőseink képének lájkolására – és persze a saját életünk bizonyos szintű kiteregetéséről se feledkezzünk meg.

Szóval függőség vagy sem, már annyira beleolvadt az életünkbe ez a jelenség, hogy képtelenség kikerülni hosszabb távon, hacsak nem sokallunk be tőle. Néha megfordult a fejemben, hogy deaktiválom a közösségi fiókomat, egyszer meg is tettem, de a kíváncsiság rövid idő után győzött. Mindettől függetlenül hasznosnak találom, hogy a Facebookon gyorsan beszélhetek mindenkivel, de ez nem szorította ki nálam a telefonálást és a személyes kapcsolattartást sem, este pedig már nem is pillantok rá a telefonra. A lényeg: nem hagyom, hogy az internet a fejemre nőjön, a magánszférámat is mindig megőrzöm – ez rímelt.