Magassarkú-történelem: Az egyiptomi hentesektől Carrie Bradshaw cipőgyűjteményéig

Ahhoz, hogy a magas sarkú cipők első ismert említésére bukkanjunk, egészen az időszámításunk előtti második évezredbe, az ókori Egyiptomba kell visszamennünk. Ott ekkoriban a szandál volt a bevett hétköznapi viselet, T vagy V alakú pánttal rögzítve azt a lábfejhez. Azonban egy bizonyos foglalkozás képviselői számára praktikus előnyt jelentett, ha a szandáljuk talpát megemelték: a hentesek lába ugyanis így nem szennyeződött be a földön folyó vértől. Fennmaradtak továbbá olyan egyiptomi falfestmények is, amelyen vallási ceremónia közben ábrázolnak embereket megemelt talpú cipőben - ezek gyakorlati vagy szimbolikus funkcióját illetően azonban csak találgatások léteznek.

Az antik Görögországban sem volt ismeretlen a magasított talpú (azaz még inkább platform-, mint magas sarkú) cipő, de ott sem az utcai viselet részeként. Hanem a híres-neves görög drámák előadásakor a színpadon, női és férfi szerepekben egyaránt. (A színészek ugyebár mind férfiak voltak.) A cipők magassága pedig a színpadi karakter rangjával és fontosságával állt arányban. Az időszámításunk utáni 9. században pedig a közel-keleti, leginkább perzsa férfiak egy bizonyos cipőviselete volt külön sarokkal ellátott, de csak egy bizonyos alkalomra hordták: lovagláskor, hogy a kengyel ne csússzon ki a lábuk alól.

Az első hely, ahol kimondottan női viseletnek számított az ilyesfajta cipő, a 15. századi Velence volt. Itt a kurtizánok öltözködésének bevett részeként szolgált a magasított, legtöbbször fából készült platformcipő/szandálszerűség, a 'chopine' - amiben járni nem igazán lehetett, de a tömegből kitűnni annál inkább. És ez utóbbi volt a cél, akárcsak a korabeli francia prostituáltak esetében is, akik szintén hordtak hasonló lábbeliket. A világ másik végén, Japánban pedig a gésák tipegtek magasított cipőkben.

A reneszánsz korszaktól kezdve jött divatba a magas sarkú cipő az európai arisztokrácia körében, olyasmi megfontolásból, hogy azt sugallja: "olyan gazdag vagyok, hogy nem kell dolgoznom, sőt igazán gyalogolnom se". A divat megteremtéséért sokat tett Medici Katalin, aki a kora legfontosabb „celebesküvőjén", 1533-ban magas sarkú cipőben ment hozzá a francia trónörököshöz, hatalmas visszhangot kiváltva ezzel. 1595-ben pedig már I. Erzsébet angol királynő ruhatárának részeként is feljegyeztek "egy pár spanyol bőrcipőt magas sarokkal és ívelt talppal".

De még ekkoriban sem számított kizárólagosan női viseletnek a magas sarkú, sőt XIV. Lajos, a Napkirály hosszú uralkodása idején ez volt az első számú férfidivat a francia udvarban. Olyannyira, hogy magát a királyt is több festményen ábrázolták ilyennel a lábán, a hozzá legközelebb álló udvaroncai pedig azzal különböztethették meg magukat a többiektől, hogy az ő cipőjük sarka pirosra volt festve. A divatnak a francia forradalom vetett véget, ami után nem igazán akart egy ideig senki sem látványosan gazdagnak és arisztokratának látszani. Plusz a következő korszakot meghatározó Napóleon kimondottan rühellte a magas sarkú cipőket (és nem, nem lett volna neki magának szüksége rájuk, mert az alacsonysága csak történelmi legenda, amit a korabeli ellenfelei propagandája terjesztett el róla).

A magas sarkú cipők csak a 19. század végén jöttek vissza a divatba, immár a tömegtermelés és a fogyasztói társadalmak fellendülésével, elsősorban Amerikában, és ezúttal már kizárólag a nők körében. (Jelentősen magasított sarkú férfi lábbelik azóta csak olyan speciális „célszerszámként" léteznek, mint a cowboycsizma, vagy a flamencotáncosok kopogó cipője.) A női cipők magas sarka ekkoriban még szinte kizárólag hasáb alakú volt, különben nem bírta volna el a ránehezedő testsúlyt. Aki ezen változtatott, annak a nevét viszont ismerjük: 1955-ben a Christian Dior alkalmazásában dolgozó Roger Vivier cipőtervező találta fel a tűsarkú modellt, az ehhez szükséges stabil anyagtechnikával együtt. A magas sarkú cipő ma ismert formája pedig villámgyorsan népszerű lett, többek között olyan hollywoodi szexszimbólumoknak köszönhetően, mint Marilyn Monroe (aki a legenda szerint az egyik sarokból mindig levágott fél centit, hogy szexibb legyen a járása).

Az elmúlt hatvan évben számtalanszor változott az, hogy épp mennyire volt divatban a magas sarkú cipő, illetve hogy annak épp melyik formái számítottak trendinek. Ezt persze meghatározták a magas sarkút hordó híres személyek is: a fülöp-szigeteki diktátorfeleség, Imelda Marcos például arról volt híres, hogy 3000-nél is több pár ilyen cipőt tartott otthon, a sorozatok és filmek világában Carrie Bradshaw az egyik leghíresebb cipőmániás, a popkultúrában pedig az utóbbi években leginkább Lady Gaga keltett feltűnést a különféle cipőkölteményeivel.