Van olyan kerekesszékes, aki évekig nem jön ki az otthonából

Csángó Dani saját bevallása szerint úgy nőtt fel, hogy mindene megvolt. „Azt a szót, hogy empátia, közelről és távolról sem ismertem” - meséli. Alig volt 18 éves, amikor már örmény és grúz bűnözőkkel járta az éjszakát. Sebezhetetlennek érezte magát, és ha meglátott egy fogyatékossággal élő embert, inkább átment az utca túloldalára. Főiskolás volt, amikor egy átmulatott éjszaka után beült egy haverja kocsijának hátsó ülésére. Balesetük volt, árokba borultak. „A nyaki ötös csigolyámnál eltört a csont, elszakadt a gerincvelő, s én már ott, abban a pillanatban lebénultam...” Dani célja az, hogy a helyzetéből ki tudja hozni a legtöbbet. Létrehozott egy egyesületet, amely önkéntesekre épül, emellett pedig tanít az ELTE gyógypedagógia karán.

Szerinted hol lennél most, ha nem történik veled a baleset?

Biztos, hogy nem itt. Hiszem, hogy mindenkinek az életében vannak problémák, de nem annak a nagysága az, ami meghatározza, hogy valaki jól menedzseli az életét, vagy sem. Mindenkinek az életében vannak törések is, amelyek arra kényszerítik az embert, hogy elgondolkozzon. Nekem egy nagy törésem volt 20 évesen, ami teljesen kizökkentett arról az útról, amin korábban jártam, és más irányt vett az életem. Azon nem gondolkodom, hogy mi lett volna ha. Az érdekesebb kérdés, hogy vajon jött-e volna más, kevésbé drasztikus pofon, amitől észhez térek? Azt gondolom, hogy a válasz nem. A baleset nélkül egy szarházi lennék.

A balesettel együtt a régi személyiséged is háttérbeszorult?

Ezt nem mondanám. Csak az értékrendem változott meg, a személyiségem nem. Bennem van még a csibészség, de mást tartok már fontosnak.

Mit tanultál előtte a főiskolán?

Kereskedelem és marketing szakra jártam, de nem tanultam semmit.

Ehhez képest jelenleg az ELTE gyógypedagógia szakán adsz órákat.

Így van. Egyetemi tanárokkal tartunk közösen órákat. Ez az első olyan egyetemi szak, ahol a „Semmit rólunk, nélkülünk” elvet alkalmazzák. Ez azt jelenti, hogy semmilyen olyan kérdésben, ami fogyatékos embereket érint, ne döntsenek nem fogyatékos emberek. Mert sajnos az a bevett szokás, hogy a magukat szakembereknek tartó orvosok, gyógypedagógusok, gyógytornászok, konduktorok, stb. hozzák meg azokat a döntéseket, amelyek a mi életünket érinti, mert azt gondolják, hogy tudják, milyen ebben a helyzetben lenni. Nem egyszer találkoztam már azzal, hogy a tankönyv teljesen szembe ment azzal, ahogyan én megélem a saját fogyatékosságomat.

Akkor radikális szemléletváltásra van szükség.

Igen. Ezért segítünk a mostani hallgatóknak abban, hogy ha a jövőben fogyatékossággal élő emberekkel fognak dolgozni, akkor ne egy felsőbb pozícióból tekintsenek rájuk, és gondolják azt, hogy „majd én megoldom a te életedet”. A kulcs, hogy tekintsék egyenrangú félnek a másik személyt, és próbálják az ő akaratát érvényesíteni.

Mennyire foglalkoztok azzal a kérdéssel, hogy a reklámokban szinte soha nem látni mosolygós kerekesszékes fiúkat és lányokat naptejet kenni, kólát inni...?

A fogyatékosság és a média egy külön téma az órán, igen. Az a helyzet, hogy sajnos a média jelen pillanatban ugyanúgy diszkriminálja a fogyatékos embereket. Hány fogyatékossággal élő színészt, műsorvezetőt, zenészt ismersz?

Igen, egyrészt ez a marketingpiac és a média hibája. Másrészt te magad is azt mondtad, hogy a baleset előtt elfordítottad a fejed és átmentél az utca túloldalára, ha egy fogyatékos ember jött szembe. Nem kellene elindulnia egy párbeszédnek, ami az ép embereknek is ad egyfajta tudást arról, amiről halvány fogalmuk sincs?

Ebben igazad van. Nem az az elvárás, hogy mindenki mindent tudjon, de annak teret kell adni, hogy ez a párbeszéd létrejöhessen. De nem a fogyatékos társadalomnak kell megteremtenie a lehetőséget arra, hogy elinduljon a kommunikáció. Sőt nem is csak a médiának kell teret adnia.

Kikre gondolsz?

Például az egyetemekre. Egy Műszaki Egyetemen is nagy jelentősége lenne egy olyan tantárgynak, amely abban segít, hogy a mérnökök tisztában legyenek egy mozgáskorlátozott ember igényeivel. Ez a téma mindenhová berakható, de nem tartunk ott, hogy ezt még lássák. Hiszen, ha egy téma minket nem érint, akkor általában legyintünk, és nem foglalkozunk vele. És alig látni kerekesszékes embert az utcán.

Miért?

Azért, mert tömegesen vannak elzárva a társadalom elől. Ha valaki az én állapotomban kijön egy rehabilitációs intézetből, és nincs olyan családi háttere, mint nekem akkor vagy a szüleivel együtt él otthon, bezárva évtizedekig, vagy valamilyen intézménybe kerül, például idősek otthonába. Hiányzik a valós támogatás, ami segíti a társadalomba való beilleszkedésüket.

Ez az egyik oka, amiért létrehoztad az egyesületet?

Pontosan.

Itt mi történik? Besétálok az utcáról, és azt mondom, hogy szeretnék önkéntesként egy napra csatlakozni egy kerekesszékes emberhez?

Röviden igen. Ha megvan benned a nyitottság, akkor elkíséred egy programra. Meglátod, hogy milyen segítségre van szüksége, milyen akadályokkal találkozik. Megtanulod, hogyan add oda a poharat egy olyan embernek, akinek lebénultak a karjai, mint nekem. Nagyon pozitív tapasztalataim vannak arról, hogy milyen remek segítők lettek olyan emberek, akik korábban semmit nem tudtak erről. Én 13 éve élek kerekesszékben, és napi 24 órában vannak segítőim.

Egy elég karakán, határozott ember vagy. Nehéz volt lenyelned, hogy másokra vagy utalva?

Nagyon, de a határozottságom és a rászorultságom megfér egymás mellett. A fontos, hogy a segítőm ne akarja megoldani helyettem az életemet, hanem az én kinyújtott kezem és lábam legyen. Egy kicsit olyan, mint egy házastársi kapcsolat.

Milyen terveid vannak?

Szeretnék egy szállítói szolgálatot beindítani, teljesen akadálymentesített autókkal, amelyek kiszolgálják a kerekesszékeseket. Legyen szó nagybevásárlásról, vagy moziról. És szeretnék egy olyan munkaerőpiaci tényezővé válni, ami a fogyatékossággal élőket a vendéglátóiparba és a szállodaiparba segíti beintegrálni.

Nem kis vállalás.

Valóban nem az. A szállodaszövetséggel is tárgyalok, akik ezt támogatják. Hiszen van egy olyan réteg, aki képes arra, hogy dolgozzon, csak meg kell teremteni a megfelelő feltételeket, és egy jó képzési rendszert kell kidolgozni.

Köszönjük Az ember oldal segítségét.