Az elhízás, a magas vérnyomás és a dohányzás is a leggyakoribb halálokok között van

Forrás: Shutterstock -
halálozás halál cukorbetegség elhízás magas vérnyomás dohányzás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az 1950-es évek óta nőtt a várható élettartam, ám ez a növekedés mostanában lelassult. A The Lancet című orvostudományi folyóiratban megjelent cikk feltárja többek között azt is, mi a halálesetek 4 leggyakoribb oka. 

Hatvan évvel ezelőtt még csak 53 évig éltek a nők, a férfiak pedig 48. A várható élettartam 1950 és 2017 között jelentősen megnőtt, ám ez a növekedés most lelassult - írja a HVG. A cikket a The Lancet című orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmány alapján készítették.

A kutatók a világ 195 országát elemezték. Kiderült, hogy a közelmúltban történt pozitív változásokra a közeljövőben nem lehet számítani, a háborúk és a terrorizmus is veszélyt jelentenek a globális egészségre. "Az ezekhez köthető áldozatok száma 2007 és 2017 között 117 százalékkal növekedett. Ennek a korszaknak az egyik meghatározó járványa az ópiátfüggőség, amely érintettjeinek száma 2017-ben négymillióval növekedett, és 110 ezren haltak meg benne" - idézi a cikk Christopher Murray-nek, a Washingtoni Egyetem kutatójának szavait.

Az elhízás is kiválthatja a kettes típusú diabéteszt Forrás: Shutterstock

A halálesetek nagy része azonban elodázható lenne. A halálesetek négy leggyakoribb oka ugyanis a magas vérnyomás, a dohányzás, a magas vércukorszint és a túlsúly, valamint az elhízás. Ezek az összes, 55,9 millió haláleset 51,5 százalékát okozták.

A 2017-es adatok szerint a halálesetek 73,4 százaléka nem fertőző betegségből adódott. Első helyen a szív- és érrendszeri megbetegedések (17,8 millió áldozat) álltak, második helyen a rák (9,6 millió elhunyt) és a krónikus légúti betegségek (3,9 millió halálos áldozat). A túlsúly következtében kialakult kettes típusú diabéteszben pedig több mint 1 millió ember hal meg évente.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.