Szakemberek szerint nem jó, ha naponta egy tojásnál többet eszünk

Forrás: pexels.com -
koleszterin tojás kutatás étkezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szakértők szerint hosszú távon káros lehet, ha naponta egynél több tojást fogyasztunk.

A túlzott tojásfogyasztás szívelégtelenséghez vezethet – állapították meg amerikai kutatók. A szakemberek egy 30 éven keresztül tartó kutatást fejeztek be nemrég, és arra a következtetésre jutottak, hogy a felnőttek esetében naponta másfél nagyobb méretű tojás elfogyasztása 17 százalékkal növeli a szívbetegségek kialakulásának kockázatát.

Katherine Tucker professzor a The Sunnak elmondta, az egészséges táplálkozás szerves részét képezi a tojás, ugyanakkor érdemes ebben is mértéket tartani.

Mindenképp szeretném lebeszélni az embereket arról, hogy reggelente egy háromtojásos omlettet fogyasszanak. A táplálkozásnak alapvetően a mértékletességről és az egyensúlyról kell szólnia. A tojás, főként a sárgája, tele van koleszterinnel" – mondta, majd hozzátette, a magas koleszterinszint könnyen szívrohamot vagy stroke-ot okozhat.

A tojásfogyasztásban is mértéket kell tartani Forrás: pexels.com
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.