Mintha saját magadat kergetnéd a halálba – Ilyen egy pánikroham

A pánikbetegség az egyik legalattomosabb szorongással járó pszichés zavar. A pánikrohamok gyakorlatilag a semmiből törnek elő, a legváltozatosabb élethelyzetekben és helyeken: egyedül, társaságban, munkahelyen, utcán... stb.

A pánikroham leggyakoribb tünete lehet:

• az elviselhetetlenül rossz közérzet
• a hirtelen ránk törő pánik és menekülési kényszer
• a halálfélelem, vagy épp a megőrüléstől való aggodalom
• a légszomj
• a heves szívverés (amit gyakran összetévesztenek a szívinfarktussal)
• a mellkasi nyomás, fájdalom
• a szédülés, zsibbadás, fejfájás

Bővebben ITT olvashatsz a pánikbetegségről.

Tüneti kezelése mellett elengedhetetlen megtalálni a „forrását", a kiváltó okát, és azt megszűntetni. Ehhez szakember, elsősorban pszichológus segítsége ajánlott, de bizonyos esetekben szükség lehet pszichiáterre, sőt, akár gyógyszerre is.

„Délután volt, a kanapémon ültem, filmet néztem. Hirtelen jött az érzés, egy fájdalmas, félelmetes érzés, amitől azonnal sírni kezdtem. A következő, amire emlékszem, hogy a szőnyegen görnyedek, levegő után kapkodok, zokogok. A szívem erősen és gyorsan vert, egyre gyorsabban. Kapkodtam levegő után, miközben képtelen voltam nemhogy felállni, még mozdulni is. Zokogtam, üvöltöttem, és rettentően megijedtem. Pár perc után hirtelen ért véget.

Felültem, majd szinte azonnal jött egy újabb roham. Ez erősebb volt az előzőnél, pedig már az is épp eléggé megijesztett. Hevesebb tünetekkel érkezett: itt már tényleg voltak pillanatok, amikor hiába kapkodtam levegőért, fulladoztam. Éreztem a félelmet, az igazi halálfélelmet, ahogy a szívem hevessége egyre erősödött, egyre kisebbeket és gyorsabban próbáltam lélegezni. Zsibbadni kezdett a lábam, a karom, a sírás mellett már nem volt erőm kiabálni. Óráknak tűntek a másodpercek ebben az állapotban, hirtelen átfutott rajtam, hogy most valóban meg fogok fulladni. Annyira gyorsan dobogott a szívem, hogy már csak egy erősen lüktető valaminek éreztem a mellkasomban.

Mivel nem ez volt az első pánikrohamom – bár kétségtelenül a legintenzívebb -, és már sokat olvastam róla, tudtam, hogy csak aggyal tudom legyőzni. Bevillantak tanácsok, hogy meg kell próbálni lassabban lélegezni, akármennyire is mást diktálnak az ösztöneim. Magamban kezdtem el mantrázni, hogy „Lélegezz lassabban, lélegezz lassabban!". Ennek köszönhetően lassult a szívverésem is, amitől fokozatosan egyre kevésbé éltem meg ezt a rettegő félelmet. Amikor ez is véget ért, valahogy éreztem, hogy csak némi pihenőt kaptam, gyorsan felhívtam a páromat – ez így egy jó módszer, a figyelemelterelés. Amikor felvette, elhaló hangon, könnyek közt kértem, hogy beszéljen hozzám, mindegy miről, csak folyamatosan. Azonnal tudta, hogy miért kérem. Próbáltam a szavaira koncentrálni, ami segített. Amikor azt éreztem, elmúlt a pánikroham-sorozat, letettem a telefont, elfeküdtem a szőnyegen és negyven percig csak bámultam magam elé. Semmihez sem volt erőm."