Március óta küzd a koronavírussal a magyar férfi, nem sok esélyt láttak a gyógyulására

Forrás: Shutterstock -
betegség lélegeztetőgép koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tamás még márciusban kapta el a koronavírust. Állapota súlyosra fordult, lélegeztetőgépre kötötték, és nem sok esélyt jósoltak neki a gyógyulásra. Szerencsére azóta jelentősen jobban van, de még mindig több egészségügyi problémával küzd.

Még március 12-én az elsők között kapta el a koronavírust Tamás, akinek az állapota igen súlyosra fordult, és Nyíregyházáról Budapestre kellett szállítani.

Folyamatosan fulladással küzdött, ezért az intenzív osztályra került, állandó oxigénmaszkra volt szüksége. Később lélegeztetőgépre kötötték 11 napra. A férfi arról számolt be, ez idő alatt folyamatos rémálmai voltak, egyszer még a csöveket is kitépte magából.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

Miután felébredt az altatásból egy hét kellett, hogy kitisztuljon a tudata.
Az orvosok nem sok esélyt jósoltak neki, ám a férfinek sikerült felépülnie, noha még most is csúnyán köhög, emellett számos szövődménye lett a koronavírusnak: szívnagyobbodás, hegesedett a tüdeje, mélyvénás trombózisa lett, és gyakran küzd fejfájással, légszomjjal terhelés esetén – mondta el a Borsnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.