Már ennyi önkéntes jelentkezett a járvány elleni védekezés segítésére

Forrás: Shutterstock -
önkéntes járvány koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már ötszáz egészségügyi szakon tanuló, illetve ilyen végzettségű önkéntes jelentkezett a koronavírus-járvány elleni védekezés segítésére az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKF) hétfőn indított akciójában - közölte az OKF főigazgató-helyettese.

Takács Péter elmondta, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság jogelődje tavaly, az őszi második hullám idején hirdetett a mostanihoz hasonló akciót. Akkor több mint ezren jelentkeztek - emlékeztetett, megjegyezve, hogy az idei első napi adatból kiindulva a jelentkezők száma bőven meghaladhatja a tavalyit.

Úgy fogalmazott, hogy a szakképzése szerinti területen mindenki hasznos tud lenni a koronavírus elleni küzdelemben, ezért is várják az orvosok mellett gyógyszerészek, diplomás ápolók és egészségügyi tanulók jelentkezését is.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

Takács Péter hangsúlyozta: jó pár területen, főként a "terhelt" északi régióban elkezdtek átszervezéseket az egészségügyben. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megyében "csúcson van" a kórházban ápoltak száma.

Az érintett területeken a rutinos egészségügyi munkatársak végzik majd a fertőzöttek intenzív kórházi ellátását. Az akcióba jelentkezők az átvezényeltek feladatait veszik át, esetenként szakrendelésben, illetve oltópontokon folyó munkában segítenek – mondta el az OKF főigazgató-helyettese az M1-en.
A Országos Kórházi Főigazgatóság a https://covid-onkentes.okfo.gov.hu weboldalon várja a jelentkezéseket.

Forrás: MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.