Korszakalkotó: Feltalálták a cukorkát, amely nem károsítja a fogzománcot

Forrás: Shutterstock -
találmány egészség cukorka fogzománc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy csapat tudós azt állítja, hogy feltalálták azt a cukorkát, mely nem roncsolja a fogakat, ellenkezőleg, újraépíti és megerősíti a fogzománcot.

A washingtoni egyetem kutatói arra készülnek, hogy klinikai vizsgálatokat indítsanak a cukorkák tesztelésére, amelyek géntechnológiával módosított fehérje-építőelemekkel vannak bevonva, amelyek várhatóan megkötődnek a felhasználó fogain és egy vékony réteg friss zománcot adnak hozzá. Ha működik, ez lehet az első kezelés, amely valóban újraépíti a fogzománcot - írja a Futurism.

szép egészséges fogak Forrás: Shutterstock

A kutatók már tesztelték a cukorkát az emberekből, sertésekből, patkányokból kivont fogakon, valamint élő patkányokon. Megállapították, hogy napi egy cukorkának elegendőnek kell lennie a fogzománc fenntartásához a normális kopás mellett. Ráadásul a kutatók azt gyanítják, hogy egy második cukorka pedig már néhány mikrométer új zománcot köt meg a fogakon, visszafordítva a károsodást - de csak a közelgő klinikai vizsgálatok derítik ki, hogy ez valóban így van-e.

Ha a cukorka beválik és a fogkrém, valamint a gélek, amelyeket a csapat a következő fejlesztésre tervez, akkor az hatalmas előrelépést jelentene a fogápolásban, mert a zománc megőrzéséről a zománc helyreállítására helyeznék a hangsúlyt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.