Félre a tabukkal: a szülés utáni hüvelyszárazság tönkreteheti a szexuális életedet

Forrás: Shutterstock -
szülés után szexuális élet magazin Cikatridina2021 hüvelyszárazság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ritkán beszélünk róla, nincs is nagyon a köztudatban, hogy a hüvelyszárazság nemcsak az idősebb korosztályt érinti, hanem akár fiatalabb nőknél is bármikor felléphet.

Kialakulhat például a tartós stressz vagy egy drasztikus diéta következményeként, a szülés után és szoptatás alatt pedig kifejezetten gyakori jelenség. Először ártatlan kis fertőzésnek tűnhet, pedig nem az: a lecsökkent ösztrogénhormonszint az oka a kialakult hüvelyszárazságnak, illetve az irritációnak, ami miatt egyre fájdalmasabbak lesznek az együttlétek, és akár a párkapcsolatunkat is veszélybe sodorhatja.

Minden édesanya életében egy csoda a gyermeke születése, de vannak, akik már a terhességük alatt megfogadják, nem hagyják, hogy a baba érkezése rányomja a bélyegét a párkapcsolatukra. Az első hat hétben amúgy is tilos a szex, de sokan alig várják már, hogy újra összebújhassanak a párjukkal. Bár erről senki sem szeret beszélni, gyakran előfordul, hogy a baba születése után már nem élvezzük úgy a szexet, mint előtte. A hosszú, szenvedélyes együttlétek hirtelen fájdalmas erőlködéssé válhatnak, és ilyenkor a legtöbb nő megijed, hogy a gyermekszüléssel talán benne ment tönkre valami, amit már soha nem lehet helyrehozni. A sok kudarcélmény, fájdalom könnyen odáig vezethet, hogy egy idő után hárítják partnerük közeledését és inkább a gyermek körüli teendőkre összpontosítják minden energiájukat – a párkapcsolatuk pedig elkezd hanyatlani.

Sokan nem is sejtik, hogy a fájdalmas együttlétek mögött megbúvó ok a hüvelyszárazság. De miért éppen a szülés után alakul ki? Ennek két fő magyarázata van:

1. A szülés után hormonhiányos állapot lép fel

A terhesség során sok minden megváltozik a testünkben, például fokozódik az ösztrogén és a progeszteron termelése, míg a szülés után ez drasztikusan lecsökken. Ráadásul a szoptatás időszakában megemelkedik a tejelválasztást segítő hormon (prolaktin) szintje és tovább csökken az ösztrogénszint. A hormonhiány által kiváltott egyik leggyakoribb panasz a hüvelyszárazság, amely megkeserítheti a mindennapokat.

A szülés után hormonhiányos állapot lép fel Forrás: Shutterstock

2. A természetes szülés során sérülhet a hüvelyhám

A természetes szülés fizikailag is igénybe veszi az intim területet. Miközben a baba világra jön, a hüvelyfalon kisebb sérüléseket, horzsolásokat okozhat. Ezek a legtöbb esetben maguktól gyógyulnak, a gyógyulás azonban nem mindig fájdalommentes. A gátmetszésen átesett anyukáknak már az ülés is kellemetlen lehet, amin még tovább ront a hüvelyszárazság és az irritáció érzése. Nem beszélve arról, hogy sérült hüvelyben sokkal könnyebben alakulhat ki enyhe gyulladás, illetve hüvelyfertőzés.

Mik a leggyakoribb tünetek?

A hüvelyszárazság onnan ismerhető fel a legkönnyebben, hogy a szeretkezés során alig keletkezik hüvelyváladék, így az együttlét fájdalmassá válhat akár mindkét fél számára. De ezen kívül a mindennapokban jelentkező égő, feszítő érzés, érzékenység, irritáció, kipirosodás és diszkomfortérzet is utalhat arra, hogy hüvelyszárazsággal van dolgunk.

A szeretkezés során alig keletkezik hüvelyváladék, így az együttlét fájdalmassá válhat Forrás: Shutterstock

Mit tehetünk?

Bár a legtöbb anyukának ebben az időszakban az a legfontosabb, hogy minden tőle telhetőt megadjon a kisbabájának, attól még ezt a nőgyógyászati problémát sem érdemes a szőnyeg alá söpörni. Az enyhe panaszokon a gyógyszertárakban recept nélkül kapható hormonmentes, hüvelyben alkalmazható készítmények is segíthetnek, ha azonban az otthoni kezelés nem bizonyul elég hatékonynak, mindenképpen érdemes orvoshoz fordulnunk. Tartsuk szem előtt, hogy a hüvelyszárazságot meg lehet szüntetni, így nem kell félnünk attól, hogy a fájdalom és a diszkomfortérzés örökre rányomja a bélyegét a szexuális életünkre. A problémát azért is fontos kezelnünk, hogy megelőzzük a következményes húgyúti fertőzések, valamin a bakteriális vagy gombás hüvelyfertőzések kialakulását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.