Megdöbbentő: ez okozza a rákos megbetegedések 10 százalékát Európában

Forrás: https://www.endokrinkozpont.hu/hirek/fontos-diagnosztikai-vizsgalatok-pajzsmirigyzavar-es-gyanuja-eseten -
daganatos betegségek környezetszennyezés Európa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rákos megbetegedések 10 százalékát a környezetszennyezés okozza Európában - hívta fel a figyelmet kedden közzétett jelentésében a koppenhágai székhelyű Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA), hangsúlyozva, hogy az esetek legtöbbje megelőzhető lenne.

A jelentés szerint a daganatos betegségek több mint 10 százaléka olyan külső - környezeti - tényezőknek tulajdonítható, mint a szennyezett levegő, a passzív dohányzás, az ultraibolya-sugárzás, az azbeszt, egyes vegyipari termékek és más szennyező anyagok. A megbetegedések száma jelentősen csökkenthető lenne már pusztán azáltal, hogy szigorúan betartatják a meglévő jogszabályokat - véli az ügynökség, amelynek ez az első jelentése a rákbetegségek és a környezet összefüggéséről.

Az uniós szervezet szakértője, Gerardo Sánchez a jelentést bemutató sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az összes környezeti és foglalkozási rákkeltő ártalom csökkenthető, a sugárzás és a rákkeltő kemikáliák okozta megbetegedések számát pedig "csaknem elhanyagolható" szintre lehetne leszorítani megfelelő intézkedésekkel. Az EEA adatai szerint a szennyezett levegő felelős a megbetegedések egy, és a halálesetek két százalékáért, ezen belül a tüdőrák-megbetegedések 9 százalékáért. Friss kutatások is összefüggést mutattak ki a légszennyezettségnek, ezen belül a szálló pornak való hosszútávú kitettség és a leukémiás megbetegedések között - mutat rá a jelentés.

A rákos megbetegedések 10 százalékát környezeti tényezők okozzák Európában Forrás: https://www.endokrinkozpont.hu/hirek/fontos-diagnosztikai-vizsgalatok-pajzsmirigyzavar-es-gyanuja-eseten


A rákbetegségek két százalékáért lehet felelős a radon, egy természetes radioaktív gáz, amelyet főleg a rosszul szellőztetett lakásokban élők lélegeznek be. A főleg a Napból származó, de mesterségesen is előállított ultraibolya-sugarak okozzák az összes rákbetegség közel 4 százalékát, különösen a melanómát, amely a bőrrák egy súlyos, az utóbbi évtizedekben gyorsan terjedő formája.

A környezetvédelmi ügynökség a legveszélyesebb rákkeltő anyagok között sorol fel egyes, munkahelyeken használt és onnét kikerülő kemikáliákat, az ólmot, az arzént, a krómot, növényvédőszereket, a műanyaggyártásban használt biszfenol A adalékanyagot, a perfluor- és polifluortartalmú alkilanyagokat (PFAS), továbbá az azbesztet, amelyet ugyan 2005-ben betiltottak az Európai Unióban, de még ma is jelen van egyes épületekben.

Az unióban évente 2,7 millió embernél diagnosztizálnak rákot, közülük 1,3 millióan halnak bele a betegségbe. A világnépesség 10 százalékát adó térségre jut az új esetek 23 százaléka és a halálozások 20 százaléka.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.