Zsolt a Borsnak mesélt a balesetről és a hosszú, küzdelmes rehabilitációról, melynek köszönhetően ma már szinte úgy él, mintha soha nem árnyékolta volna be életét a betegség. A sztrókot követő pillanatokra így emlékezett vissza:
Tudatomnál voltam, de nem tudtam mozdulni. Kiabáltam az öcsémnek, aki bejött és először azt hitte, hogy ez vicc. Amikor megértette, hogy nem az, többször is hívta a mentőket.
A kistarcsai kórházban agyvérzéssel diagnosztizálták Zsoltot, ezután az Amerikai úti idegsebészetre szállították őt, ahol öt nap híján egy hónapot töltött, majd jött tizenegy hét a Rehabilitációs Intézetben.
Az agyvérzésem után öt hónapig nyitott koponyával éltem és csak egy speciális bukósisakkal közlekedhettem. Nem voltam önellátó, mindent újra meg kellett tanulnom.
Zsolt a gyógyulással párhuzamosan visszatért a küzdősportokhoz. Sztrókja után nemcsak szoftverfejlesztő informatikus képesítést szerzett, de jogosítványt is, és vezeti az autóját. Elvégzett egy sztrókrehabilitációra specializálódott gyógytornászképzést, valamint szerzett két tékvandó mesteredzői vizsgát, ahol saját tanárait is meglepte a teljesítményével.
A hosszú távú cél a 2028-as olimpia akár már az épek között is. Én azt tanácsolom az embereknek, hogy merjenek álmodni. Szegény az, aki még álmodni sem tud.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.