Méhmiómával műtöttek meg egy táncosnőt, akinek végül a karját is amputálni kellett

Brazília jóindulatú daganat operáció műtét mióma táncosnő per méhmióma amputálás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szambatáncosnő, Alessandra dos Santos Silva miómaműtéte közben kiderült, hogy vérzés miatt az egész méhét el kell távolítani, ám komplikációk miatt ez kevés volt: amikor a nő felébredt a műtétből, azt látta, hogy bal karját könyöktől lefelé amputálták.

A 35 éves Alessandra dos Santos Silva februárban került kórházba Rio de Janeiróban, miután tavaly augusztusban a vizsgálatok jóindulatú daganatot mutattak ki nála. Méhmióma műtétre volt szüksége. Ám a műtéti komplikációk miatt teljes méheltávolításra került sor.

A táncosnőt meglátogató családtagok vették észre, hogy bekötözött keze és lába hideg, ujjai elsötétültek. Február 6-án a családjával közölték, hogy át kell szállítani a botafogói Aloysio de Castro Állami Kardiológiai Intézetbe - a családtagok szerint ekkorra a már intubált Silva karja gyakorlatilag fekete volt.

Az orvosok a táncosnő végtagját nem tudták megmenteni, február 10-én a családjával közölték, hogy amputáció nélkül fog meghalni, mert a veséje és mája tönkrement.

Az amputáció után Alessandrát kiengedték ugyan a kórházból, de pár hét múlva kiderült, hogy komoly bajok vannak a varrataival. Március 4-én ismét kórházba került, ahol további egy hónapot töltött.

A 11 éve párkapcsolatban élő táncosnő elmondta, hogy gyermekről álmodoztak, de most fogalma nincs, hogyan fognak megélni, hiszen sem táncolni, sem szépségszalonban dolgozni nem tud egy kézzel.

„Azt akarom, hogy a felelősök fizessenek, a kórház pedig vállalja a felelősséget, mert sikerült véget vetniük az életemnek. Tönkretették a megélhetésemet, a karrieremet, az álmomat... mindent" – mondta a szambatáncos.

Alesandra családja hálás a lány barártainak, akiknek köszönhetően került be abba a kórházba, ahol végül meggyógyították a nőt - írja a Daily Mail.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.