A mentális betegség nem válogat: január 23-a a depresszió világnapja

Ha rossz kedvünk van, gyakran mondjuk, hogy depresszósak vagyunk, ám a köznyelvben használatos kifejezés és az orvosi értelemben vett depresszió köszönő viszonyban sincs egymással. A rossz kedv egy pillanatnyi vagy néhány napig tartó állapot, a depresszió pedig gyakran orvosi kezelést vagy pszichoterápiát igénylő betegség, amelynek kritériuma például az, hogy hosszú ideje fennáll és nem függ a külső körülményektől.

Könnyen ördögi körbe kerülhetnek az érintettek

A depressziós emberek lehangoltak, kedvetlenek, gyakran tör rájuk a sírás. Úgy érzik, nincs értelme semminek, nem látják, hogyan fordulhatna jobbra az életük, nincs jövőképük, ha pedig van, az negatív. Azok a dolgok sem dobják fel őket, amelyekben korábban örömüket lelték, nem lelkesednek a társasági életért, nem mozdulnak ki, elszigetelődnek a barátaiktól, a családjuktól, ami még tovább ront az állapotukon. Tudják, hogy valami baj van velük, de ha nem kapnak támogatást, illetve, ha környezetüktől azt hallják: szedd már össze magad!, egyre negatívabb spirálba kerülhetnek. Éppen ezért fontos az edukáció: pláne akkor, ha egy szerettünk küzd a betegséggel vagy mi magunk.

Azonban, mivel sokszor, indokolatlanul használjuk a depressziót a hangulatunk megfogalmazására, kevésbé vesszük észre, ha valaki tényleg megbetegedett a környezetünkben.

Kínzó testi tünetekkel is jelentkezhet a depresszió

A depresszió felismerését nehezíti az is, hogy sokaknál nem a hangulatváltozás a jellemző, náluk testi tünetekben jelentkezik a probléma. Ezt a szaknyelv larvált, azaz maszkírozó depressziónak nevezi.

Ami szinte minden depresszósnál megjelenik, a semmivel nem indokolható fáradtság és energiaszint-csökkenés, amelyekhez gyakran alvászavar társul. Van, aki képtelen elaludni vagy rengetegszer felébred, mások aluszékonyak lesznek. Jellemző a testsúlyváltozás is: néhány ember étvágya jelentősen csökken, ami miatt veszíthet a súlyából, míg mások állandóan éhesnek érzik magukat, ami jelentős súlygyarapodáshoz vezethet. Megjelenhetnek kardiológiai problémák is, mint a szapora pulzus, de nagyon gyakoriak az emésztési gondok, a hasmenés, székrekedés, gyomor- és hasfájás.

De mégis, hogyan segíthetünk?

A két bűvös szó a megértés és elfogadás. A depressziós betegnek ezekre, és nem kéretlen "jó tanácsokra" van szüksége. Sokan csak azt szeretnék, hogy valakivel megoszthassák gondolataikat, félelmeiket, gyötrődésüket, hogy valaki ott legyen mellettük. Ha érzik, valakiben megbízhatnak és nincsenek egyedül, könnyebb a gyógyulás útjára terelni az illetőt, és elfogadtatni vele, hogy mielőbb forduljon orvoshoz. Ilyen esetben a család és a barátok is segíthetnek egy pszichiáter felkutatásában, időpont kérésében, sőt el is kísérhetik az érintettet.

A testmozgás is javíthat az állapoton

Számos kutatás igazolja, hogy a testmozgás nagyon sokat javít a depressziós betegek állapotán, egy friss tanulmány szerint körülbelül másfélszer hatékonyabb, mint a beszélgetésen alapuló terápia vagy a leggyakrabban felírt gyógyszerek. Utóbbiakra azonban mégis hatalmas szükség lehet, ugyanis egy súlyos depresszióban szenvedő beteget nem biztos, hogy rá tudunk venni a mozgásra. Bár tudja, jót tenne neki, képtelen belekezdeni. Ha azonban szakember segítségével kicsit jobban van, támogathatjuk abban, hogy sportoljon: szervezzünk vele közös mozgásos programokat.

Van, akinek bejön, van, akinek nem az önsegítő könyvek olvasása

Szintén kutatások igazolják, hogy az önsegítő könyvek nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az érintettek megértsék a betegségüket, illetve hogy elfogadják: egyedül nem megy. Vannak azonban olyanok is, akik inkább szeretnék elterelni a figyelmet a problémájukról, ők nem biztos, hogy szívesen olvasnak a depresszióról. Vagy nem ebben a formában.

Számos művész érintett volt a depresszióban

Vannak, akik ugyan az önsegítő könyveket elutasítják, ám szívesen olvasnak szépirodalmi alkotásokat a témában. Összegyűjtöttünk néhány olyan szerzőt, aki depressziós volt és papírra is vetette a démonaival való küzdelmeit.

A világhírű orosz író, Lev Tolsztoj Háború és béke, és az Anna Karenina című regényeit szinte mindenki ismeri. Vallomásaim című könyvében őszintén vallott depressziójáról és öngyilkossági gondolatairól. "Én magam sem tudtam, mit akarok: féltem az élettől, szerettem volna elmenekülni előle, de mégis reméltem valamit" - írta. F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby szerzője feleségével, Zeldával luxussal teli, pörgős életet élt, csakúgy, mint Jay Gatsby. Ám Fitzgerald depresszióval küzdött, ami rányomta bélyegét a mindennapjaira. A Látható sötétség William Styron személyes vallomása. Az amerikai szerző regényében depressziójának történetét meséli el, amely hatvanéves korában tört rá, minden előzetes jel vagy tünet nélkül. Az amerikai költőnő, Sylvia Plath mindössze harmincegy éves volt, amikor öngyilkos lett. Egyetlen regénye, az Üvegbúra a huszadik századi lélektani próza kimagasló teljesítménye, amely ugyancsak félig önéletrajzi, de mégsem lehet úgy olvasni, hogy ne keresnénk óhatatlanul is kapcsolódási pontokat a szerző és a regény főszereplője Esther Greenwood között.