Pozitív hozzáállás a legnagyobb bajban? Jó alapokkal nem lehetetlen

Happy,Woman,On,Beach,,Smiling,With,Open,Mouth,,Enjoying,Freedom
Shutterstock/Copyright (c) 2024 ShotPrime Studio/Shutterstock. No use without permission. - ShotPrime Studio
öngondoskodás pozitív hozzáállás szeretet
„Ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét” — Ki ne ismerné az optimizmus jelmondatává vált szállóigét. És az ember igyekszik is mindenben megtalálni a jót, de vannak helyzetek, amikor úgy tűnik, lehetetlen derűlátónak lenni, vagy mégsem?

Az élet viszontagságai között hajlamosak vagyunk lemondani azokról a dolgokról, amelyek örömet okoznak. A nők alapvetően is hajlamosak hátralépni, ha a párkapcsolatuk, a család, a szülők, barátok érdekei úgy kívánják, sőt akkor is, ha nem. Pedig vannak dolgok, amelyek nem képezhetnék alku tárgyát, hiszen mindannyiunknak egyetlen élete van, jó volna, ha legalább viszonylagos boldogságban élhetnénk le. Ehhez arra is szükség van, hogy akkor se veszítsük el a hitünket, akkor is megtartsuk a pozitív hozzáállásunkat, amikor az életünk kevésbé kedvező fordulatot vesz. Ennek az egyik feltétele az, hogy adjuk meg magunknak is, ami jár, ne áldozzuk fel önmagunkat semminek és senkinek az oltárán.

pozitív hozzáállás boldogság életöröm
A pozitív hozzáállás nem mindig könnyű , de a legnagyobb bajban sem lehetetlen
Forrás: Shutterstock

Így őrizd meg a pozitív hozzáállásodat

 

Törődj az egészségeddel

Banálisan hangzik, és különben is kinek van ideje, pénze, pláne energiája a testével foglalkozni? Pedig az ép testben ép lélek sem azért akkora közhely, mert nem igaz, ellenkezőleg. Nem kell az edzőteremben belehalni az edzésekbe, de a vacak ételek helyett a teljesértékű táplálékok, a séta, kirándulás mindenkinek belefér az életébe. A természet elképesztő energiákat ad, amelyeket akkor is meg tudsz majd mozgatni, ha átmenetileg az életed nem fenékig tejfel. Na, tessék, újabb szólam, ami igaz...

Szeress

Akármilyen nehéz helyzetben is vagy, ne zárkózz be, ne szigetelődj el, tartsd a kapcsolatot a barátaiddal, töltsd időt a családoddal, mert a kapcsolatok valóban táplálják a lelket, megtartanak a bajban. A szeretet ereje átlendít az akadályokon, ha tudod, hogy van, akire számíthatsz a bajban, kevésbé viselnek meg a kudarcok, a szeretteiddel töltött idő segít, hogy elfeledkezz minden gondodról.

Tarts rendet magad körül

Most azon gondolkodsz, hogy mi köze a takarításnak a pozitív gondolkodáshoz? Semmi. Ám, akinek a környezete rendben van, annak nagy eséllyel a gondolatai is rendezettebbek. Ahol káosz uralkodik kívül, ott többnyire belül is kupleráj van. Tehát, tartsd karban az agyadat, a gondolataidat, az érzéseidet és az otthonodat is. A jól bejáratott rendszerek, rutinok segítenek akkor is a felszínen maradni, amikor a hullámok a fejed felett csapkodnak.

Légy kreatív

Rajzolj, fess, írj, alkoss. Amikor több a nehézség, mint az öröm, a szorongás, aggodalom uralja a gondolataidat, lesz mihez nyúlni. Ha az életed valamiért kedvezőtlen irányt vesz, a benned dúló nyers és rendezetlen, addig elfojtott érzések az alkotásaidon keresztül juthatnak kifejezésre. Hidd el, a katarzis sem marad el. 

Légy jó önmagadhoz

A nők önmagukkal szembeni, sokszor teljesíthetetlen elvárásai gyakran torkollnak önostorozásba. Légy megengedőbb önmagaddal szemben, az önegyüttérzés elengedhetetlen, különösen nehéz időkben. Aki akkor is kedves önmagához, amikor minden rendben van körülötte, az a nehezebb időkben is képes gondoskodni nemcsak önmagáról, de az őt körülvevőkről is. 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.