A Tourette-szindróma jelei és okai – Az elfogadás nagy segítség!

Tourette-szindróma
Shutterstock - Tunatura
betegség szindróma jelek
Hangos káromkodás, csúnya szavak kiáltása minden ok nélkül. Legtöbben ennyit tudunk erről a betegségről. Pedig ez csupán minden tizedik betegre jellemző, a valóságban számos tünete lehet annak, hogy valakinek ezzel a fejlődési zavarral kell együtt élnie. Ezek a Tourette-szindróma jelei.

Ahány ember, annyiféle lehet a tünet. A Tourette-szindróma első jelei fiatal- vagy gyerekkorban kezdődnek, még a 18 éves kor előtt, majd a kamaszkorral általában lassan lecsengenek. Jellegzetessége az úgynevezett tik, ami akaratlanul fellépő, hirtelen mozgásokat, hangkiadásokat jelent.

Tourette-szindróma
Tourette-szindróma
Forrás: Shutterstock

A Tourette-szindróma jelei:

Hivatalosan azt nevezik Tourette-szindrómának, ha a hang és a mozgás együtt, napi rendszerességgel jelentkezik, legalább egy éven keresztül. 
– Jellemző, hogy akár formájukban, gyakoriságukban és erősségükben nagyon változékonyak lehetnek, sőt akár új tikek jelentkezhetnek, míg a régiek egyszerűen eltűnnek. Ez tulajdonképpen egy fejlődési zavar, ami az agynak azt a területeit érinti, ami az akaratlan késztetések visszaszorításáért felel. Ezt úgy lehet elképzelni, mint amikor valakinek rettenetesen viszket egy testrésze, de nem vakarhatja meg. Azt nem lehet tudni, hogy mi váltja ki, de az biztos, hogy örökletes – mondja Hajnal Gergely, a Magyar Tourette-szindróma Egyesület Elnöke.

  • Mozgásos tik
    A tikek gyakran annyira enyhe formában jelentkeznek, hogy azoknak nem is tulajdonít különösebb jelentőséget sem az érintett, sem a családtagjai, mert azt gondolják, csak egy rossz beidegződéssel vagy szokással állnak szemben, esetleg a stressz váltja ki. 
    – Ilyen lehet az izomrángás az arcon, a fejen, a vállakban vagy a karokban. Ez lehet hunyorgás, grimaszolás, szemforgatás, fejrángatás, akaratlan vállfelhúzogatás, szökdécselés, ugrálás, guggolás, esetleg furcsa kar-, vagy törzsmozdulatok. Van, amikor a beteg más emberek mozgásait, gesztusait veszi át, utánozza azokat. Ide tartozik a kényszeres érintés is, amikor akaratlanul tárgyakat kopogtat vagy embereket érintget, esetleg különböző testrészeit tapogatja. Kényszercselekvéseket is láthatunk, mint például amikor valaki folyamatosan pakolászik, számolgat vagy bizonyos mozdulatokat ismételget. Ilyen lehet a tiltott dolgok iránti kényszer is, amikor úgy érzi az egyén, hogy mondjuk meg kell nyomnia a vészjelzőt, vagy a tűzzel kell játszania – mondja a szakértő, aki maga is Tourette-szindrómás.
  • Hanggal járó tik
    A hangadásos tiknek azt nevezzük, amikor önkéntelenül hangokat bocsát ki az ember. Ezek lehetnek szavak, mondatok vagy más fura hangok. A leggyakoribb a szipogás, köhécselés, de lehetnek morgó, lihegő, kacarászó, esetleg ugató, vagy nyivákoló hangok, amik súlyos esetben olyan erőteljesek, hogy akár hangszálgyulladást is okozhatnak. Ide sorolható a betegség leginkább közismert tünete, amikor az illető akaratlanul csúnya szavakat kiabál. Ez egyébként csak minden tizedik betegnél jelentkezik. Akad olyan beteg, aki ha valakit sikítani hall, (akár a tévében is), akkor neki is kell, nem képes visszafogni magát. Vagy ha például kutya ugat, neki is vakkantani kell.
Tourette-szindróma
Tourette-szindróma
Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2021 fongbeerredhot/Shutterstock.  No use without permission.
  • Szükséges vizsgálat
    A Tourette-szindróma nem diagnosztizálható egy vérvizsgálattal vagy más eszközzel, géppel. A tünetegyüttes fennállásának megállapítása megfigyelésen és egy részletes klinikai interjún alapul. Ehhez viszont olyan neurológus, pszichiáter, illetve pszichológus szükséges, aki képes felismerni ezt a problémát, aki jól ismeri ezt, és alaposan kivizsgálta a beteget. A Vadaskert Kórházban létezik egy szakambulancia, ahol kimondottan ezzel foglalkoznak, így nagy biztonsággal felismerik a betegséget, és sokat tudnak segíteni abban, hogy elviselhetőbbé tegyék ezt az állapotot.
  • Társas kapcsolatok
    A Tourette-szindrómás gyerekek állapotát erősen befolyásolja, hogy a környezetük hogyan viszonyul hozzá. 
    – Ha elfogadják, nem cikizik őket, akkor megnyugodnak, így csökkenhetnek a tüneteik. Ellenkező esetben, ha kinevetik, gúnyolják őket, emiatt nő a feszültség bennük, akkor a tikelő gyerekek tünetei jelentősen felerősödhetnek. Ezért lenne nagyon fontos, hogy ha valaki meglát a buszon egy gyereket, aki nyüszög, vakkantgat, akkor ne kezdjen el nevetgélni, összesúgni, hanem próbáljanak természetesen viselkedni – tanácsolta a szakértő, aki hozzátette: a felnőtteknél is ugyanez figyelhető meg. Ha elfogadó emberek veszik körül és sikerélményei vannak, valamint, ha a komfortzónáján belül marad, akkor csökkenhetnek a tünetek – mondja a szakember.
  • Kísérő betegségek
    Ez a betegség gyakran párosul tanulási nehézséggel, fóbiákkal, beszédzavarral vagy depresszióval. Gyerekeknél gyakori az alvászavar is. A koncentrálás is nehezebben megy, megesik, hogy órán nem a tanárra figyel a gyerek, hanem arra, hogy biztos mindenki őt nézi, biztos rajta nevetnek. Az esetek felében ADHD-val vagyis figyelemzavar/hiperaktivitás szindrómával áll együtt. Emellett még gyakori – nagyjából 30% – a kényszerbetegség, illetve kényszeres tünet. A hangulati zavar és szorongás általában a tünetekből fakadó másodlagos nehézség.
  • Hogyan lehet kezelni?
    Ez nem gyógyítható, gyakran egy életen át tartó állapot a Tourette-szindróma, de a legtöbb esetben a kamaszkor után nagymértékben enyhülhetnek a tünetek. Egyeseknél a tikeket felerősítheti a stressz, de másoknál akár csökkentheti is. A nyugodt, kiegyensúlyozott környezet viszont jelentős javulást hozhat. Nincs kimondottan Tourette gyógyszer sem, de léteznek idegrendszerre ható tabletták, amelyek javíthatnak a beteg állapotán, de ezeknek akár kellemetlen mellékhatásaik is lehetnek, mint például a nyugtalanság, állandó fáradtság, étvágytalanság, agresszió. Egy adott gyógyszer nem ugyanúgy hat minden páciensre. Minden betegség egyedi, mindenkinek más hoz enyhülést, nincs általános recept a kezelésre. Pszichoterápiát a diagnózis felállítása után szokás alkalmazni, a legelterjedtebb módszerek a kognitiv- és viselkedés terápiás eszközök, de a pszichoedukáció, vagyis a tünetekről, lefolyásról és kezelésről való tájékoztatás elengedhetetlen része a kezelésnek.

Extra képességek
Nem minden esetben, de a betegekre jellemző lehet, hogy különösen jó a nyelvérzékük, tehetségesek a zenében, jó matekosok, jó az arcmemóriájuk, könnyen, hosszútávon képesek megjegyezni számokat vagy más adatokat.

  • Le lehet szokni róla?
    A tünetek bár akaratlanok, de a legtöbb esetben néhány percre vagy akár órára is vissza lehet tartani. Ez általában akkor fordul elő, amikor pontosan tudja az egyén, hogy amit csinál, az mások számára furcsa, megbámulják, sőt kinevethetik őt. Ezért inkább visszatartja a tiket, ami egyébként egy rettenetesen nehéz és megterhelő feladat.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.