A Schumacher család életét most éppen egy folyamatban lévő bírósági ügy nehezíti meg. Michael egykori testőre, Markus Fritsche, valamint két további személy, Yilmaz Tozturkan és fia, Daniel Lins ellen emeltek vádat. A gyanúsítottakat azzal vádolják, hogy Michael Schumacher egészségi állapotára vonatkozó érzékeny információkat szereztek meg, majd ezekkel megzsarolták a családot. A három gyanúsított mellett most egy ápolónő után is nyomoznak.
Az eddigi három gyanúsított után újabb vádlottja van a zsarolási ügynek. Úgy tudni, hogy a munkáját hanyagul végző, 2020-ban elbocsátott ápolónő indíthatta el az egész bűnügyet. Najia B-t azonban egyelőre hiába keresik, mint ahogyan azt a merevlemezt is, ami a 11 éve gondosan elzárva ápolt Schumacher fotóinak, videóinak, orvosi feljegyzések százait tartalmazza.
Schumacherék egyik alkalmazottja tanúként elmondta: már a zsarolók első próbálkozásakor a kirúgott ápolónőt gyanították a háttérben és megerősítette, hogy Naija B. rosszul ápolta a sportolólegendát. „Az ellátással kapcsolatos problémák miatt bocsátották el” –nyilatkozta Schumacher egykori menedzsere, a család életében most is aktívan részt vevő Sabine Kehm.
A Schumacher állapotát leíró fájlok miatt retteg a pilóta családja, attól tartanak, hogy az eltűnt Naija nyilvánosságra hozza azokat és kitálal arról, amit Michael ápolásakor tapasztalt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.