Több gyerek életét vesztette egy buszbalesetben Oroszországban

Forrás: Shutterstock -
Oroszország buszbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Öt kiskorú gyerek életét vesztette pénteken egy súlyos buszbalesetben az oroszországi Sztavropoli területen, kilenc súlyosan vagy közepesen sérült személyt, köztük több kiskorút kórházba szállítottak - közölte Vlagyimir Vlagyimirov helyi kormányzó.

Az orosz közlekedésfelügyelet nem sokkal korábban négy halálos áldozatról és tizenkét súlyos sérültről adott hírt. A RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint az Asztrahán-Sztavropol autóúton három jármű karambolozott, köztük egy teherautó és egy mikrobusz, amely a gyerekeket szállította egy versenyre Volgográdból Cserkesszkbe. A buszon tizennégy fiatalkorú és négy kísérő utazott.

Forrás: Shutterstock

Vlagyimirov szerint a 12-14 éves gyerekek egy kosárlabdacsapat tagjai. A baleset helyszínére érkezett kormányzó közölte, hogy a helyi egészségügyi hatóságok megsegítésére Sztavropolból orvosokat küldtek. Mint mondta, szükség esetén a sérülteket átszállítják a megyei kórházakba.
A balesetben összesen tizenhatan sérültek meg, köztük három felnőtt, a többiek gyerekek. Hat sérültet újjá kellett éleszteni, közülük ketten életveszélyes állapotban vannak, a többiek állapota stabil.
A baleset ügyében a hatóságok büntetőeljárást indítottak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.