Tesztelik a teljes lakosságot, mert ismét megjelent a koronavírus Vuhanban

COVID-19 teszt Vuhan koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus-járvány legelső gócaként ismert közép-kínai Vuhanban ismét megjelent a vírus, ezért a helyi hatóságok kedden elrendelték a teljes lakosság tesztelését - írta internetes kiadásában a Global Times című kínai lap.

A városban, ahol 2020 júniusa óta nem regisztráltak újabb helyi fertőzötteket, hétfőn hét beteget diagnosztizáltak a SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegséggel (Covid-19). A betegek által lakott városrészt, valamint az egyik fertőzött munkahelyéhez közeli további hét lakónegyedet azonnal vesztegzár alá helyeztek. Az oktatási intézményeket a tantermi oktatás felfüggesztésére szólították fel, és felgyorsították a tanárok és a diákok beoltását - közölték a helyi hatóságok kedden.

A Global Times szerint a fertőződések eredete ahhoz vezethető vissza, hogy a hétfőn azonosított hét beteg egyike kapcsolatba került egy, a kelet-kínai Csiangszuból érkező turistacsoporttal pénteken. Csiangszu tartomány székhelyén, Nankingban július 20-án azonosították a legújabb járványgóchoz kapcsolódó első esetet. A városban azóta hétfőig 220 Covid-19-es esetet regisztráltak, a járvány pedig átterjedt az ország további területeire.

Kína szárazföldi részén hétfőn összesen 61, belföldi fertőzésből eredő, új Covid-19-es esetet azonosítottak - közölte a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden. Közülük 45-öt Csiangszuból, további 16-ot pedig az ország öt másik tartományából, egyet-egyet pedig Sanghajból és Pekingből jelentettek. Az országban továbbá 41 tünetmentes fertőzöttet regisztráltak hétfőn - a panaszmentes vírushordozók számát a kínai hatóságok külön kezelik a Covid-19-es betegekétől. Jelenleg 1157 beteg áll kórházi kezelés alatt, közülük 24 ember állapota súlyos.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.