Molnár Gusztáv váratlanul lemondott gyereke láthatásáról

Fotó: Nagy Viktor Oszkár [origo] -
Molnár Gusztáv kapcsolattartás gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Molnár Gusztáv csak felügyelet mellett láthatta eddig a gyerekét, azonban váratlanul lemondott erről a lehetőségről. 

Molnár Gusztáv bipoláris depresszióval küzd, szakember segít neki kezelni a betegséget. Eközben nemrég újabb tragédia érte őket, szerelmével elvesztették a kisbabájukat. Az előző kapcsolatából született gyerekének láthatásáról lemondott, eddig kéthetente, felügyelet mellett találkozhattak, azonban volt olyan alkalom, amire a színész nem ment el.

"Csak kéthetente hétvégenként láthatom a gyereket, felügyelet mellett. Volt egy alkalom, amikor nem mentem, mert pszichiátriára kerültem, bevonultam. Kórházban voltam, ezért nem mentem, ez igaz. Fura ez a felügyelt kapcsolattartásos dolog, hogy kéthetente van egy vagy két órád beülni egy szobába a gyerekeddel, a sarokban pedig ül egy szakember és jegyzetel" - mondta Lakatos Leventének a színész. Egy ismerőse szerint azonban nemcsak egy alkalommal maradt el a láthatás.

Molnár Gusztáv lemondott gyereke láthatásáról Fotó: Nagy Viktor Oszkár [origo]

"Egyszerűen nem ment el, és nem is szólt senkinek, hogy ne várják. Ezután jelezte a hatóságnak, hogy nem látja értelmét a felügyelt kapcsolattartásnak, ezért lemond róla. Érthetetlen a döntése, de ezt persze, bármikor megváltoztathatja. Az más kérdés, hogy vajon így hogyan épül közte és a fia között tovább a bizalom..." - mondta a Blikknek az illető. A színész volt felesége is nyilatkozott az ügyről.

"Nem cáfolom, de a gyermekem érdekében nem szeretnék nyilatkozni. A legfontosabb, amit szem előtt kell tartani, hogy ebben a történetben érintett egy kisfiú, akinek tekintettel kell lenni az érzéseire és a jövőjére. Az elmúlt fél év során számtalanszor nyilatkozott Gusztáv a közös gyerekünkről, miközben azon kesereg, mennyit árt ez a fiunknak. Amikor több nyilatkozat után odáig jutok, hogy nem bírom tovább csendben tűrni azt a rengeteg hazugságot, amivel végigjárja a médiát, ezért megszólalok, hogy megvédjem a fiamat, rendszerint azonnal meg is kapom, hogy miért kell a médiában 'háborúzni' miért nem lehet ezt a 'négy fal között' intézni. Éppen ezért most nem szeretnék erről a témáról nyilatkozni, ugyanakkor cáfolni sem fogom. Bevett retorika, hogy amit ő nyilatkozik, az nyilvánvalóan megkérdőjelezhetetlen igazság, amit 'őszintén' oszt meg a nagyközönséggel, miközben én csak egy vádaskodó, bosszúálló ex lehetek, akinek egyetlen célja tönkretenni őt. Attól – sajnos – nem tudom megóvni a fiamat, hogy a nagy nyilvánosság előtt őt vonják felelősségre az apja magánéleti problémái, pszichés és alkoholgondjai miatt, amikkel köztudottan évek óta küzd, s amik nem a jelen helyzettől alakultak ki" - mondta Ildikó.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.