A szomszédban is megjelent az omikron Dél-Afrikában terjedő BA.5-ös alváltozata

Forrás: TheDigitalArtist / Pixabay -
Románia omikron koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Romániában is megjelent a koronavírus omikron variánsának az a BA.5-ös jelzésű alváltozata, amely újabb megbetegedési hullámot okozott Dél-Afrikában - közölte csütörtökön a G4Media hírportál a közegészségügyi intézet (INSP) heti összesítését ismertetve.

A lap szerint az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) az "aggodalomra okot adó" kórokozók közé sorolta az utolsó, ötödik járványhullámért felelős omikron vírusmutáció új, BA.5-ös alvariánsát. A romániai laboratóriumokban múlt héten elvégzett, 83 szekvenciális elemzés során három esetben azonosították az új alvariánst.

"Ez bizony rossz hír, amelyről azt reméltük, hogy legfeljebb ősszel érkezik" - kommentálta Facebook-oldalán a bejelentést Octavian Jurma temesvári orvos, a romániai koronavírus-járvány egyik legtöbbet idézett kutatója. Szerinte már csak idő kérdése, hogy az omikron három új alvariánsa közül legfertőzőbbnek bizonyult BA.5 mikor válik dominánssá, a jelenlegi BA.2-es alváltozattal szemben.

Képünk illusztráció Forrás: TheDigitalArtist / Pixabay

Rámutatott: hiába hoz Románia olyan "politikai döntést", hogy vége a világjárványnak, ha a vírus ezzel nem ért egyet. A szakember szerint a BA.5-ös alvariáns eléggé fertőző ahhoz, hogy a vártnál korábban, már nyáron elindítsa a hatodik járványhullámot Romániában. Jurma szerint a BA.5-tel szemben vajmi kevés védelmet nyújt az, ha valaki átesett már fertőzésen a koronavírus egyik korábbi mutációjával: ez az alvariáns ugyanis megkerüli a betegséggel szerzett immunválaszt és csak a teljes átoltottság - a harmadik, emlékeztető oltást is beleértve - nyújt védelmet a súlyos megbetegedés ellen.

A Mediafax hírügynökség által idézett szakember szerint a negyedik adaggal érdemes augusztusig várni, hogy friss legyen, amikor jön az újabb járványhullám, másfelől addig talán megjelenik a vakcinának az omikron vírusmutációra kifejlesztett változata. Octavian Jurma szerint Románia most már túl lazán viszonyul a koronavírushoz, az ország a "legbarátságosabb" vakációs úticél lehet Európában az oltatlanok számára, ugyanakkor azt tanácsolta polgártársainak, hogy ne menjenek külföldre nyaralni, ha nem olttatták be magukat.

Romániában egyébként leállt az esetszámok csökkenése, ellaposodott a járványgörbe, sőt, az utóbbi hét napon már valamivel több fertőzést diagnosztizáltak, mint a megelőző héten. Az új esetek mozgóátlaga már egy hete napi 320 körül ingadozik, a betegség számlájára írt halálesetek átlagos száma a hét eleje óta napi kettőre csökkent.

Az egészségügyi minisztérium csütörtöki jelentése szerint az utóbbi 24 órában 341 új fertőzést diagnosztizáltak. Jelenleg 434 koronavírusos beteget kezelnek a kórházakban - ez tíz százalékos csökkenés az egy héttel korábbi adathoz képest, az intenzív terápiás osztályon azonban jelentősebb - 40 százalékos - volt az utolsó héten a javulás: a súlyos állapotban lévő fertőzöttek száma a napokban 50 alá csökkent - írja az MTI.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.