Jelentősen visszaszorulnak a hasznos pókok a mezőgazdasági területeken

Forrás: Shutterstock -
mezőgazdaság pók
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hasznos pókok mezőgazdasági területeken tapasztalható jelentős visszaszorulására hívják fel a figyelmet az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) és Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói legújabb vizsgálatuk alapján.

A kutatók egy 23 évvel ezelőtti kétéves vizsgálat megismétlésével tanulmányozták a mezőgazdaságban hasznos szerepet betöltő pókok állományainak hosszú távú változását. A vizsgálat eredményeit bemutató publikáció a Scientific Reports című tudományos folyóiratban jelent meg - közölte az ELKH szerdán az MTI-vel.

A vizsgálatok eredményeinek összevetése azt mutatta, hogy a pókállomány jelentősen, mintegy 50 százalékkal csökkent a hazai mezőgazdasági területeken a közel negyed évszázados időtávban. Bár az összfajszám csak minimálisan változott, számos korábban gyakori mezőgazdasági faj létszáma drasztikusan lecsökkent. "Hat éve sokkolták a közvéleményt azok a német kutatások, amelyek kimutatták, nem véletlen, hogy ritkábban kell autóablakot mosni egy hosszú úton, ugyanis a repülő rovarok egyedszáma 27 év alatt 75 százalékkal csökkent a németországi védett területeken" - idézték fel.

A beszámoló szerint a "rovarapokalipszisnek" is nevezett jelenség valódiságát több további vizsgálat is megerősítette. A rovarok és más ízeltlábúak éppen óriási biomasszájuk és fajgazdagságuk miatt kulcsszerepet játszanak a földi bioszféra működésében, és különféle ökoszisztéma-szolgáltatások révén az emberiség létének biztosításában is, elég csak a beporzásra vagy a lebontásban, talajképződésben játszott szerepükre gondolni - emelték ki.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A pókok különféle mezőgazdasági kultúrákban számos rovarkártevő fontos természetes ellenségei. Ugyanakkor, mint rámutattak, az ízeltlábúak e csoportjának populációváltozásai más rovarokhoz képest világviszonylatban is alulkutatottak, és ebben az esetben sem egyértelmű, hogy a változások a globális klímaváltozásra vagy a helyi tényezők megváltozására vezethetők-e vissza.

E kérdésre kereste a választ az ATK Növényvédelmi Intézetének (NÖVI) Samu Ferenc vezette kutatócsoportja az ÖK Lendület Táj és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoportjának bevonásával.
A beszámoló szerint a kutatók a 23 évvel ezelőtti vizsgálatot egy peszticidekkel nem kezelt lucernaföldön és füves szegélyében ismételték meg, a helyi változások hatásainak kiküszöbölésére törekedve. A gyűjtési időszak, a módszerek és a mintavétel tekintetében az akkor alkalmazott protokollt reprodukálták - írja az MTI.

A vizsgálatok eredményeinek összevetése a pókállomány drasztikus fogyatkozását mutatta: a lucernában 45 százalékkal, míg a földet övező természetközeli füves szegélyben 59 százalékkal kevesebb pókegyedet találtak. Ugyanakkor a fajgazdagságot illetően csak minimális csökkenést, inkább egyes fajok kicserélődését és sok gyakori faj állományának megtizedelődését tapasztalták.
E folyamat eredményeként a természetközeli és az agrárélőhelyek korábban markánsan elkülönült pókközösségei mára hasonlóbbá váltak, ami a változatosság csökkenését jelzi, különösen a hálóépítő mezőgazdasági pókfajok esetében - írták.

A vizsgálat nemcsak a hasznos pókok visszaszorulásának veszélyére hívja fel a figyelmet, hanem egyúttal arra is rámutat, hogy a jelenség nem vezethető vissza esetleges lokális változásokra, hanem nagyobb léptékű folyamatok leképeződése okozza.

"A klímaváltozás, az intenzív tájhasználat és a természet visszaszorulásának problémaköre jól ismert, a mostani kutatás azonban újabb érvekkel támasztja alá, hogy e kedvezőtlen folyamatok megállításához sürgős cselekvésre van szükség" - figyelmeztettek a vizsgálat eredményei alapján a kutatók.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.