Melltartó-történelem: az ókori sportbikinitől a fűzőn át a push-up modellekig

Mit hordtak a nők a ruhájuk alatt a történelmi időkben? Jó eséllyel semmit, legalábbis minden jel arra mutat, hogy az alsónemű, pláne a melltartó egyes formái már egy bizonyos civilizációs fok felett jelentek csak meg.

Az első erre utaló forrásnak egy ókori Görögországból származó, az időszámításunk előtti 2. évezred környékére datálható krétai falfestményt tartanak a kultúrtörténészek, amelyen leginkább egy mai bikinire hasonlító öltözékben ábrázoltak nőalakokat, aki épp valamiféle sporttevékenységet folytatnak. A krétai civilizáció más festmény- és szoborábrázolásaiból ismeretes egy olyan, fűzőszerű ruhadarab is, aminek épp a mell alatt volt a felső szegélye, és a szabása révén meg- és kiemelte a melleket.

Érdekesség, hogy ezt nem a ruha alatt, hanem felette hordták, ahogyan gyakran azokat a melleknél keresztben átvezetett szalagokat is, amelyek az antik Görögországban még használatosak voltak erre a célra. Ezt általában az akkor leginkább elterjedt bő, lepelszerű ruhával kombinálva viselték, amely gyakran áttetsző anyagú volt – sőt létezett olyan verziója is, ami szabadon hagyta az egyik mellet. A rómaiak már teljesen máshogy álltak ehhez a kérdéshez: mivel náluk a szépségideál szembement a nagy cicikkel, a nők inkább leszorítani igyekeztek azt, amit a természet adott nekik – így nem annyira melltartókról, mint inkább mellkötésekről beszélhetünk ebben az időszakban.

A szigorú erkölcsű középkor igyekezett minél jobban bebugyolálni a nőket, és minél kevesebbet láttatni az alakjuk körvonalaiból, így ekkoriban a sok alsóruha és a bő szabások voltak használatosak, a mellekről való külön gondoskodás nélkül.

ekkoriban a társadalmi státuszt hivatott kifejezni egy nő mellének kereksége és teltsége, ugyanis az előkelő rétegekben nem volt szokás szoptatni a saját gyerekeket, ezt a dajkára bízták. A 15. század közepén jelent meg először, majd egész Európában elterjedt (főleg persze a tehetősebb körökben) a fűző, ami aztán évszázadokig meghatározta a nők öltözködését és alakját.

A fűző a legkülönfélébb anyagokból készülhetett, a célja a has és a derék minél kisebbre szorítása volt, miközben fent kiemelte-felpolcolta az így szinte kibuggyanó melleket a dekoltázsban. Ez odáig fajult, hogy a 19. században már S alakúvá görbítő fűzővel is kínozták magukat a nők, ami előretolta a mellüket, és hátra a feneküket.

A mai értelemben vett melltartó a 19. század legvégén jelent meg, a megszületését két tendencia is elősegítette. Egyrészt egyre több orvos szólalt fel a fűző láthatóan egészségkárosító hatása ellen, másrészt ekkoriban indultak az első feminista mozgalmak is, amelyek nyilván szintén ezt a ruhadarabot vágták ki először a kukába. Noha léteztek különféle, kevésbé bevált vagy elterjedt modellek korábban is, de a Life magazin szerint a melltartó igazi feltalálója a francia Herminie Cadolle volt 1889-ben.

Ez a prototípus még egy fűzőkatalógusban bukkant fel, mint egy forradalmian két részre szedett új fűzőfajta felső része, de gyorsan népszerűvé vált. A korabeli igényeket jól jelzi, hogy 1893-ban Amerikában, 1889-ben pedig Németországban is benyújtottak szabadalmat a melltartó különféle változataira. A tömeggyártásba először a német Mechanischen Trikotweberei Ludwig Maier und Cie. nevű cég fogott bele 1913-ban. Az egymást követő melltartómodellek egyre praktikusabbak, könnyebb anyagokból készültek, és hajlékonyabbak lettek, az első világháború következtében fellépő fémhiány pedig végleg kiszorította a fűzőt a divatpiacról. Így a húszas években már Európa és Észak-Amerika divatos hölgyei mind melltartót hordtak a ruhájuk alatt, ez a trend aztán gyorsan elterjedt a többi kontinensen is.

Az első melltartók sokáig csak egyetlen méretben voltak kaphatók, az egyes részeiket azonban a legtöbb esetben állítani lehetett a kívánt nagyságra. A ma használatos kosárméreteket 1932-ben határozta meg az S.H. Camp and Company nevű amerikai vállalat, az ábécé betűi szerint, A-tól D-ig sorba állítva őket. A második világháborúban már állami megrendelésre is gyártottak melltartókat Amerikában, méghozzá műanyagból, a seregben és a hadiüzemekben dolgozó nők számára.

Az ötvenes évektől kezdve jelentek meg a különböző különleges, vagy éppen speciálisan egyes alkalmakra való melltartótípusok, mint például a sportmelltartó, a pánt nélküli, a push-up, a szoptatás idejére tervezett, vagy épp a speciális, kúp alakú melltartó, amelyet olyan színésznők is népszerűsítettek egy időben a felsőjüket majd' kiszúró cicikkel, mint Marilyn Monroe.

A hatvanas évek változásai viszont épp a melltartó divatja ellen dolgoztak: a szexuális forradalom és a hippimozgalmak a természetességet hirdették, a feminista irányzatok pedig immár a melltartóban látták meg a nőkre kényszerített kötelező szépségideál egyik megtestesítőjét – abban a ruhadarabban, amit elődeik nagy örömmel üdvözöltek a fűzővel szemben.

Az elmúlt évtizedek már nem hoztak forradalmi változásokat a melltartótípusok, illetve -divatok terén: ma is ugyanúgy alapdarabja a női ruhatárnak, ugyanakkor szerencsére az is