VV4: Szandika megerőszakolná Olivért!

VV Éva VV Anikó balhé szex VV Olivér Való Világ 4 VV Szandika kizárás erotika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kibújt a szög a zsákból, nem titkolja tovább a felpumpált szájú lány, hogy szívesen összegyűrné a lepedőt a borostás fiúval.

Éva folyton óbégat

A törtető lány már kora reggel hisztizett, mert eltűntek a piros pontjai a tábláról. A stréber csabai csaj penetráns viselkedése görög hódolóját is sokkolta. Alekosz próbálta felhívni a figyelmét, hogy illemóra következik, ám Éva nem vette a poént. Egész nap civakodtak, mint két ovis kölyök. A szókimondó lány barátai is kezdenek már átlátni rajta, szinte mindenkivel összeakasztotta a bajszát tegnap reggel.

Szandika megbolondul?

Míg a szorgos diákok magukba szívták a tudást, addig a szöszi az igazak álmát aludta. A plasztikcica elvetette a sulykot, iskolaundora lett. Nem ment be órára, ráadásul többször is figyelmeztették, hogy ne vonja ki magát a feladatok alól, ami persze lepergett róla, mint a falra hányt borsó. A szilikoncsoda azt érzi, hogy kezd megbolondulni.

Sanyi hegyi beszéde

A tetteknek következménye van, ez alól a villa sem kivétel. A szőke szépség nem tartja be a villabéli szankciókat, ezért érkezett a levél, miszerint köszönik a részvételt, de eljött az idő, hogy Szandibandi elhagyja a villát. Villámcsapásként érte a hír a luxusbörtön lakóit. Ani sírógörcsöt kapott, dühös lett, és kiabált a "tökfejű" lánnyal. A csajok jajveszékeltek, a fiúk motyogtak. Az igazmondó juhász, Béci szerint ez így korrekt.
Közben jött Sándor, aki Szandi élettársa. A tapasztalt férfi azért jött, hogy segítsen a lánynak a további harcban, és erőt adjon neki a végsőkig. Úgy tűnik sikerült, hasznos tanácsokkal látta el a vadmacskát, s egy tanulságos etapban lehetett részünk. Dika belátta hibáit, és tisztában van vele, hogy az utolsó esélyt kapta a villában.

Szerelmi háromszög

A szeretethiányos Oli letaglózta a feketét és a szőkét. Kezd megkattanni a bezártságtól, kell neki az ölelés, a szex, az érintés. Szandika erre felkapta a fejét, és ki merte jelenteni, hogy "megkettyintené" a vagány fiút. Vele álmodik, kívánja mint férfit, és legszívesebben megerőszakolná a srácot. A törzsfőnök zavarában mosolygós, piros pozsgás arccal vette ezt tudomásul.



Bereczki Hajnal

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!






Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.