Verekedés helyett: női módszerekkel küzdenek a férfiak

A szociális agressziót nagyon sokáig kifejezetten a nők kedvelt eszközeként tartotta számon a pszichológia, és nem véletlenül. A nők valóban hajlamosabbak fű alatt intézni a konfliktusaikat, mert kevésbé vállalják be a nyílt konfrontációt: számunkra kínos a felemelt hangerő a másik meggyőzése során, vagy hatásosabbnak ítéljük meg a titkos, a csoporton belül útjára indított agressziót, hiszen szélesebb körben hat, és olykor nagyobbat üt, mintha az ellenfélnek a helyszínen kevernének le egy pofont.

De mi is az a szociális agresszió valójában?

Nagyon röviden: az ellenfél csoporton belüli ellehetetlenítése, becsületének aláásása, lejáratása verbális eszközökkel, vagyis rosszindulatú pletykák, hírek terjesztésével a másik tökéletes "kikészítése" a cél.
Erre nagyon egyszerű példa lehet, amikor valakiről azt terjesztjük, hogy szexuális kapcsolata van a főnökkel, miközben pontosan tudjuk, hogy ez nem igaz. Ilyenkor a saját hitelességünket felhasználva, esetleg úgy írjuk le a másik viselkedését a csoport (kollégák) előtt, mintha a saját szemünkkel láttuk volna, hogy xy csókolózott a mosdóban a főnökkel, miközben arra is utalunk, hogy mindezt azért teszi, mert egy harmadik kolléga helyére pályázik, és a szexuális szolgáltatások reményében elégíti ki a főnök igényeit.
Ez egy mindennapos helyzet, és egy ennyire egyszerű álhír terjesztésével nagy erejű, ívelt rúgással küldjük az ellenfelet a padlóra, hiszen nem elég, hogy laza erkölcsűnek mutatjuk be, mellette még a megbízhatóságát is megkérdőjelezzük ellenfelünknek, valamint arra is utalunk, hogy lelkiismeretlen munkatárs, hiszen szívtelenül kitúrna állásából egy közös kollégát.

Tanulékony férfiak

Amerikai tudósok egy szerepjátékra épülő kísérlet során azt vizsgálták, hogy az ilyen jellegű agresszióra melyik nem hajlamosabb. Az eredmény alapján arra jutottak, hogy inkább a nők játszanak hamis lapokkal, azonban úgy tűnik, ezek az adatok mégsem olyan pontosak:
egy másik, Nyugat-Európában végzett internetes felmérés szerint ugyanis a férfiak, különösen a vezető beosztásúak körében kifejezetten kedvelt a szociális agresszió gyakorlása, hiszen előremenetelük és megítélésük szempontjából nem szalonképes, ha az ellenfélre ököllel rontanak, ám az ellenfelet (vagy feleket) a ranglétrán való felemelkedés érdekében valamilyen új, de civilizációs eszköz segítségével mégis csak le kell győzni.

A gazdasági és a politikai életben ma már nem vállalható a fizikai agresszió. Ha valaki mégis az ősi módszerhez folyamodna, könnyen kapun kívül találná magát, vagyis karrierje bánná, ha nem alkalmazkodna a megváltozott elvárásokhoz, ha érvényesülése érdekében továbbra is fizikai agressziót alkalmazna, a csoporton belül ható, agressziós eszközök megragadása helyett.

Koedukált ökölvívás

Mindemellett nagyon fontos szempont az is, hogy a szociális agresszió akkor hatékony, ha a csoport minden egyes tagjára hat, és azon belül is akkor igazán romboló, ha a referencia személyek fülébe is eljut a dolog, hiszen a másik tekintélyének, becsületének aláásása csak így lehet sikeres. Ehhez azonban nem elég, ha a rosszindulatú, a másik magánéletével, vagy konkrétan a munkájával kapcsolatos lejárató mondatok csak a nőkhöz jutnak el. A teljes körű győzelemhez viszont szükség van arra, hogy a csoport is negatívan ítélje meg a célszemélyt: ehhez azonban kellenek a férfiak is. Akár nő, akár férfi indítja útjára a szociális agressziót a "hirnöki" szerepet a pasik is bevállalják, vagyis a pletyka továbbterjesztésében lelkes és meghatározó szerepet játszanak a férfiak is.