Boszorkányok márpedig léteznek!

Tény, hogy a korabeli feljegyzések alapján körülbelül meghatározható a boszorkányüldözések miatt elpusztult emberek száma, és ez - egyes vélemények szerint - magasabb, mint az első világháború áldozatainak száma. Az is tény, hogy a boszorkánysággal megvádolt, megkínzott, majd meggyilkolt emberek nyolcvan százaléka nő volt. De miért és hogyan indult útjára a boszorkányüldözés, a történelem során az egyik legnagyobb nők elleni "merénylet"?

A babonás, egyszerű emberek azonban bár elfogadták a "kuruzslók" segítségét, természeti csapások vagy családi katasztrófa esetén bűnbakot kerestek és meg is találták azokat a javasasszonyok, gyógyfüves asszonyok vagy éppen a bábák között. A nőket, akiknek egyébként is több közük volt az élethez és a halálhoz, a férfiak gyanakvással teli félelemmel figyelték. Így, amikor a boszorkányüldözés első hulláma megindult (XIV. század eleje), nem véletlen, hogy éppen a nők, főleg az egészségügyi feladatokat ellátó nők ellen lángolt fel a közösség indulata. Később persze nem kellett szülésnél segédkezni annak, akit megvádoltak, hiszen hamar átcsapott a dolog egyféle leszámolásba: vagyis akinek haragosa volt (és kinek nem?), számíthatott arra, hogy egykettőre a vádlottak padján találja magát.

Szexualitás és boszorkányüldözés

Akad azonban a hivatalos boszorkányüldözésnek egy pikáns vetülete is, amely már kifejezetten a férfiak nők elleni félelmét és gyűlöletét fejezte ki. A nők ellen, akik vonzásának nem lehet ellenállni, akik szépségükkel és finomságukkal hódítanak, akik miatt "bűnbe esik" a férfi. Még az is, aki egyébként szent életre hivatott. Nem véletlen, hogy a boszorkánysággal megvádolt nők perében és kínzása alatt olyan nagy szerepet kapott a szexualitás kérdésköre. 1486-ban két domonkos rendi szerzetes jelentette meg a hírhedt Malleus Maleficarumot - a Boszorkányok pörölyét (kalapácsát), amelynek első része a boszorkányok varázslatos képességeit taglalja, részletesen felsorolva a varázsigéket és az igézéseket is.

Földvári Barbara kultúrantropológus-hallgató szerint azonban a második fejezet a legérdekesebb a nők szempontjából, hiszen abban a két szerző (Heinrich Kramer és Jacob Sprenger) kéjes részletességgel foglalkozik a nők szemérmetlenségével, romlottságával, szexuális aberrációikkal, gonoszságra, bűnre való hajlamaikkal és mindezek hatásaival a férfiakra. A harmadik részben aztán meghatározzák az inkvizítori kihallgatás menetét, a próbatételek sorrendjét, idejét, vagyis valódi módszertani kézikönyv a kínvallatásokhoz.

Szakértőnk véleménye szerint a középkorban, különösen a XV. század közepére a boszorkányság és a szexualitás szorosan összeforrt, hiszen a bűnös (nő) boszorkány a hit szerint magától a Sátántól nyeri erejét és rontó munkája sem nélkülözi a szexualitást: csábít, házaspárok között viszályt szít, meddővé tesz, valamint minden reménytelen szerelemnek és bűnös buja vágynak az előidézője csakis a boszorkány ártó tevékenysége lehet.

A feljegyzések szerint a kínvallatások jelentős része kifejezetten ezekre a szexuális természetű bűnök bevallásának kicsikarására irányult, és bár a megkínzott nők előbb-utóbb azt is bevallották, amiről álmodni sem mertek, a töredelmes szexuális jellegű beszámoló sem mentette meg őket a további kínzásoktól: a víz-, a vér- és a könnypróbától. És a haláltól sem: az akasztástól (Angliában pl. felakasztották a boszorkánysággal megvádolt nőket), Európa más országaiban pedig máglyán égették meg őket.

A leghíresebb boszorkányperek

A leghírhedtebb perek kétségkívül a salemi boszorkányperek voltak. 1692-ben Salem Village-ben néhány fiatal lány (például Betty Parris és Abigail Williams) különös módon kezdtek viselkedni, földhöz verték magukat, érthetetlen nyelven kezdtek beszélni, bár más elmebajra utaló jel nem mutatkozott náluk. A jeges télben összezárt, az indiánok támadásától rettegő embereknek azonban ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy minden feszültségért a lányokat hibáztassa. Boszorkánysággal vádolták meg őket, valamint néhány másik fiatal lányt is, akiken hasonló jelek mutatkoztak. A lányok a börtön (és a kínzások, vagy az attól való félelem) hatására aztán neveket kezdtek el sorolni, akiket - szerintük - szintén megszállt az ördög. A lavina így megindult. A perek alapján 19 embert öltek meg, köztük nemcsak nőket, hanem férfiakat is. Olyanokat, akik nem voltak hajlandóak az általános "nőellenes" üldözésekben részt venni, köztük egy közrendőrt és egy lelkipásztort is.

Magyarország sem maradt ki a boszorkányüldözésből: hazánkban a leghíresebb per a szegedi, amely során egyszerre 12 megvádolt nőt kötöztek cölöphöz 1728-ban.
A magyar, nők elleni ámokfutás idején (1565-1756 között) több mint 500 embert vádoltak meg boszorkánysággal, közülük 192-t megégettek, a többiek megúszták a kínvallatással és kisebb-nagyobb büntetéssel - például teljes vagyonelkobzással.