Ha a vallás belép egy kapcsolatba...

A fiatal bosnyák rendezőnő, Jasmila Žbania első nagyjátékfilmje, a 2006-os Szerelmem, Szarajevó igazi fesztiválsiker volt világszerte. A délszláv háború traumáján átesett, megerőszakolását feldolgozni próbáló anya és az apja identitása után nyomozó, felnövő kamaszlány párhuzamos-közös története az épp talpra állni próbáló város, Szarajevó díszletei között igazi lélektani remeklésnek bizonyult, amelyet csak fokozott a film végének sokkoló csattanója.

Žbania új filmje, az Úton is besöpört már néhány nemzetközi díjat, de nem csak ebben hasonlít az elődjére: ismét egy női történetet látunk, ismét Szarajevóban. A főhős azonban ezúttal egy fiatal stewardess, Luna, aki évek óta együtt él a szerelmével, a reptéri irányító Amarral. A kapcsolatuk szerelemmel teljes, noha persze akadnak problémáik, főleg a férfi alkoholizálása miatt - egy ponton az állását is elveszti. Amar azonban ekkor találkozik az egykori háborús bajtársával, aki időközben hívő muszlim lett, és fokozatosan a hatása alá kerül. Luna pedig fokozódó kétségbeeséssel nézi, ahogyan más ember lesz a párjából, és ahogyan az egyre fanatikusabban vesz át olyan életvezetési elveket a szigorú vallásból, amelyekkel ő nem tud azonosulni.

Akár valláskritikus filmnek is tűnhet az Úton, és van is egy ilyen vonala, de mégsem erről szól. Sokkal inkább két ember kapcsolatáról, a lehetséges problémákról és utakról, válaszokról és döntésekről. Rendkívül érdekes bepillantást nyerni egy olyan társadalom hétköznapjaiba és szokásaiba, amely a külsőségek (utcák, házak, tájak, arcok) alapján akár Magyarországon is lehetne, a benne élők mégis egy muszlim többségű ország lakói - és nem bevándorlóként, hanem évszázados európai hagyományokkal.

De Luna és Amar kapcsolatában a vallás helyett bármi más is gondot okozhatott volna - mint ahogyan az alkohol korábban okozott is. Érezhető, hogy a férfi valójában békétlen lélek (talán épp a háborús élményei hatására), és a benne tátongó űrt próbálja kitölteni valamivel, és amíg ez nem sikerül, addig nem is tud boldog lenni senki mellett.

Jasmila Žbania második filmje is igazi érett rendezőről árulkodik: érzékletes, rövid életképek sorából építi fel a filmjét, a kiváló színészeire hagyatkozva sokszor többet elárulnak a nézések és a csendek, mint a szavak. A háttérben pedig most is ott lélegzik a meggyötört és sebeit gyógyítgató Szarajevó, sőt az egész Balkán, nekünk pedig itt Magyarországon sokkal több közünk van hozzájuk annál, hogy ez ne érdekeljen minket.