Szívat a főnököd? Így vágj vissza!

Persze nem kell mindezt olyan véresen komolyan venni: mivel hőseink és a főnökeik is vicces figurák, a gyilkossági tervek és kísérletek garantáltan okoznak inkább nevetést, mint karfamarkoló izgalmakat. A Förtelmes főnökök egy ízig-vérig vígjáték, és szerencsére a sikerültebb fajtából: idén nyáron például eddig a legjobb.

De lássuk a játszma résztvevőit! Az egyik oldalon a munkavállalók: az előléptetésre váró stréber jófiú (Jason Bateman), a hűséges vőlegény (Charlie Day) és a jókedélyű puncibubus (Jason Sudeikis). Velük szemben a munkaadók: a beosztottját előléptetés reményében kifinomult módszerekkel csicskáztató, majd pofán röhögő diktátor (Kevin Spacey), a szexmániás zaklató, aki az asszisztense jegyességét is kész lenne tönkretenni (Jennifer Aniston) és a kokaint szívó idióta, aki az apjától megörökölt céget döntené romba (Colin Farrell). A három beosztott pedig történetesen egykori iskolatárs és jóbarát, így együtt ötlik ki a tervet (egy gyilkossági tanácsadó gengszterféleség (Jamie Foxx) segítségével): egymás főnökeit fogják kinyírni, hogy senkire se essen az indítékból következő gyanú.

Az úgynevezett "irodai vígjáték" lassan már saját alműfajjá növi ki magát, ami igazából csak reakció a kor szavára: amikor a 'munka' szó egyre több embernek jelent kapálás vagy gyárban kalapálás helyett egy (legtöbbször átláthatatlan működésű) cég irodájában való kényszerű ücsörgést, akkor törvényszerű, hogy megjelennek azok a filmek, amelyek az ebből az összezártságból és kiszámíthatatlanságból eredő helyzetre építenek.

Aktuális társadalmi kérdésekre hatásosan reagálni pedig legkönnyebben a humor, azon belül is a szatíra eszközével lehetséges, elég csak az utóbbi évekből a Hivatali patkányok című filmet, avagy a The Office című sorozat angol (A hivatal), illetve amerikai (Office) változatait említeni. A Förtelmes főnökök esetében a fenti aktualitáshoz hozzácsapódott még egy: a gazdasági világválság hatása, melynek következtében még az is ezerszer meggondolja a munkahelyváltást, aki amúgy gyűlöli a melóját (vagy a főnökét...).

Az említett szituációk elkarikírozott kifigurázásában a Förtelmes főnökök jelesre vizsgázik: olyan karaktereket teremt meg, és olyan eseteket vonultat fel, hogy mindenkinek eszébe juthatnak nevetés közben a saját, vagy egy-egy ismerősének munkahelyi sztorijai. Az alapfelállásra és a humorfaktorra tehát nem lehet panasz, így az sem zavaró, hogy a film első, felvezető szakasza olyan hosszúra nyúlik. Aztán beindul a bűnügyi szál, és a cselekmény már néhol döcög, néhol leül, noha a helyzet- és jellemkomikumok többsége továbbra is a helyén van. Szerencsére maga a film is folyamatosan hangsúlyozza, hogy itt nem a krimi a lényeg, így az elnagyoltság kevéssé zavaró. A Förtelmes főnökök eléri a célját: munkahelyi sztorival szabadítja fel a nézőit nevetés közben a saját munkahelyi gondjaik alól.