A csúnya férfi dicsérete

A hollywoodi filmekben nem szokott csúnya férfi lenni a főszereplő. Ezért ha egy színész kopaszodó, gülüszemű, pufók arcú, pocakos, ráadásul már középkorú is, akkor nem nagyon számíthat többre, mint epizódalakításokra. Így van ezzel Paul Giamatti is, akiről hiába szinte egyöntetű a vélemény, hogy korunk egyik legkiválóbb férfiszínésze, gyakorlatilag csak (legtöbbször kiváló) mellékszerepekben látható. Amikor viszont eljön a szabályt erősítő kivétel, és főszerepet kap, akkor megmutatja, mit tud igazán: így volt ez az Oscar-díjra jelölt Kerülőutak esetében, és így történt a Barney és a nők kapcsán is, amelyért a legutóbbi Golden Globe-gálán Paul Giamatti a legjobb férfi főszereplő díját kapta a musical/komédia kategóriában.

Annak ellenére történt ez így, hogy a Barney és a nők nem is igazi vígjáték. Kiváló a humora (amely elsősorban a főszereplője humora), de ez inkább szarkasztikus, gyakran borúval kevert vidámság, mint ahogyan a film egészének hangulata is keserédes, inkább tragikomédiához, mint vígjátékhoz illő. Merthogy ilyen a főhőse is: Barney, akinek az életéről (és ahogy a cím ígéri: élete nőiről) ez a film szól. Barney televíziós producer: a munkájában sikeres, noha maga is tudja, hogy értéktelen vackot állít elő. A magánéletében viszont csapás csapást követ, és ezek a balfordulatok szinte mindig különböző nőkhöz köthetők, akiket nagy részét Barney el is veszi feleségül az alatt a 30 év alatt, melynek történetét felöleli a film cselekménye. Barney egyik legfontosabb tulajdonsága pedig mindezeken felül az, hogy egy imádnivaló pasas, igazi karakter: gyilkos a humora, szeretnivalóan mogorva, szabadszájúan és politikailag maximálisan inkorrekten tud goromba lenni, ja, és hokirajongó és szivarmániás.

A film nem időrendben meséli el Barney életét: a jelenből indulva ide-oda ugrálunk vissza a különböző epizódok, barátságok, szerelmek, házasságok közé. Mivel Barney-nak a történet egy pontján az Alzheimer-kórral is szembe kell néznie, és mivel mindent az ő (néhol homályos) emlékeiből ismerünk meg, a film egyebek között az emlékezésről is szól: a saját múltunk bizonytalanságáról, a "mi marad meg?" és az "úgy történt-e, ahogy megmarad?" örök kérdéseiről.

Barney a bemutatott 30 év alatt egy dolgot csinál kitartóan: a boldogságát keresi. Hoz rossz döntéseket, ezek következményeit szinte igazságtalan mértékben viseli, de soha nem adja fel, hogy végül boldog legyen. Vele párhuzamosan a barátai, szerelmei sorsát is megismerhetjük, és ahogyan a főszereplő, úgy a többi színész számára is örömjáték ez a film: lubickolnak az izgalmas karakterek által létrejövő összetett helyzetekben (különösen emlékezetes a veterán Dustin Hoffman mint Barney apja). A Barney és a nők végül eléri célját, melynél többet egy film nem is akarhat: egy másik ember életének bemutatásával rávesz minket arra, hogy kicsit másképp tudjunk nézni a saját életünkre is.