Szerelmi háromszög, gyilkosság körül forgatva

A második világháború során elkövetett szörnyű rémtettekről számos film született már, szolgálva a múlttal való szembenézést és könnyítve a világ lelkiismeretén. Külön csoportot képeznek azok a mozik, amelyek ezen tettek elkövetőit nem a nagy háború idején, hanem évtizedek múltán vizsgálják: általában a túlélő és a felelősségre vonást megúszó háborús bűnösök elkapásának kalandja és a bosszúállás morális dilemmái állnak a középpontjukban. Az adósság ezen alkotások sorába csatlakozik: főhőse három Moszad-ügynök, akik a hírhedt birkenaui sebész elfogására esküdtek fel. A film több hazai vonatkozással is bír, az egyik főszereplője a magyar származású Marton Csókás, továbbá a film jeleneteinek nagy részét hazánkban forgatták (az itthoni helyszínek ezúttal Németországot és Ukrajnát "alakítják").

A történet két párhuzamos idősíkon fut: a hatvanas évekbeli események a náci háborús bűnös elleni akciót elevenítik fel, amelyet a három fiatal titkosügynök Kelet-Berlinben hajtott végre, miközben a két férfi és női kémtársuk között szerelmi háromszög is kialakult. A másik idősík harminc évvel későbbi: a megöregedett hősök egykori kalandjáról épp könyv jelenik meg, amikor kiderül, hogy talán mégsem pont ugyanúgy történt minden a múltban, mint azt a hivatalos verzió állítja.

Az adósság (mely egy Ha-Hov című 2007-es izraeli film remake-je) ezt a történetet érdekes szerkezetben, az idősíkok folyamatos váltogatásával meséli el. Így a három főszereplő hat alakban jelenik meg előttünk, jobbnál jobb színészek megformálásában, hisz a fiatal kémeket ifjú tehetségek (Jessica Chastain, Marton Csókás, Sam Worthington) alakítják, az öregeket pedig rutinos színészóriások (Helen Mirren, Tom Wilkinson, Ciarán Hinds). Ahogyan pedig az idősíkok, úgy a műfajok is összekeverednek: feszültségben gazdag kémthriller váltakozik szerelmi (és lelkiismereti) drámával.

A korábban a Szerelmes Shakespeare-t és a Corelli kapitány mandolinját is jegyző John Madden rendezte film felvetései izgalmasak, ha nem is túl eredetiek. Ki érdemel halált, és ki jogosult ezt eldönteni? Kötelezhető-e egy ember arra, hogy végrehajtson felsőbb célért egy halálos ítéletet, örök bélyeget nyomva ezzel a saját életére? Minden felett áll-e az igazság, vagy bizonyos esetekben erkölcsösebb az elhallgatás és a titok? A készítők érdeme, hogy olyan történetet találtak, amely hordozza magában mindezeket a kérdéseket, ugyanakkor elmarasztalhatók amiatt, mert túlterhelték velük (és a szerelmi vívódásokkal) a filmet, így egyiket sem tudták igazán mélyen kidolgozni.

A film elbeszélésmódja gyönyörűen elő is hozza ezeket a problémákat. Az idősíkok közötti ugrálás eleinte érdekes kirakós játék: ahogyan egyre több történetdarabkát illesztünk össze a fejünkben, egyre jobban kitisztul a rejtélyesnek tűnő sztori. Amikor azonban nagyjából minden összeáll, ez a technika már csak arra lesz jó, hogy rámutasson: mekkora különbség van a két idősík között élvezeti szempontból. A múltbeli feszült izgalmakkal a jelen lanyha lelkizései nem tudják felvenni a versenyt.