Alvás közben kicsit meghalunk

Megtörtént már veled az, hogy álmatag, durcás hangulatban voltál, aztán egyszercsak megcsörrent a telefon és elhívtak valahova? Először le akartad mondani, de valahogy megérezted azt, hogy ezen a helyen valami jó dolog fog történni. Aztán amikor rávetted magad, és kimozdultál: a legjobb barátodat itt ismerted meg, vagy itt találtál rá a szerelmedre, vagy csak jól érezted magad. Vagy hogy úgy érezted: ha egy bizonyos utcán végigmész, valami rossz dolog történhet veled, és később kiderült, hogy pont ezen az utcán később egy baleset történt? Ilyenkor az intuíciód vezet, amely egy "másik világból" érkezik. Egy olyan világból, amelyhez a hétköznapi ember ébren nagyon ritkán kapcsolódik. Korunk egyik legnagyobb kabbalista tanítója, Yehuda Berg A kabbala ereje című, magyarul is megjelent kötetében azt írja: a világunk racionális része, amelyet nap mint nap megélünk mindössze a valóságunk 1%-át teszi ki, a többi, 99%-ot - az intuíciók világát - egy függöny választja el tőlünk. Ez az a fal, ami elválaszt minket a beteljesedéstől. Ám ha figyelsz az álmaidra, és hallgatsz a megérzéseidre, képes leszel elhúzni ezt a függönyt.

Persze nehéz ráhangolódni a 99% világára, miközben a törlesztőrészeteinkkel, a tavaszi nagytakarítással vagy a gyerek osztályzataival vagyunk elfoglalva nap mint nap - azaz nagyon is materiális dolgokkal. "Az ember természeténél fogva idegenkedik a fájdalomtól és a kényelmetlenségtől. Azt akarjuk, hogy minden simán menjen. Pedig az álmaink sosem válnak valósággá, ha mindig a biztonságos játszmát választjuk" - magyarázza Yehuda Berg, miért félünk hallgatni az álmokra. A kabbala szerint boldog, kiteljesedett és eltökélt életet élni minden egyes nap nem csupán egy álom: ez a mi saját, mindennapi felelősségünk. Az álomfejtés tehát nem egyszerű passzió, sokkal inkább aktív és gyakran fájdalmas boldogságkeresés, hiszen komoly bátorság kell ahhoz, hogy szembenézzünk velük. A kabbalisták szerint ugyanis alvás közben egy kis részünk meghal: a lélek és a test ilyenkor távolabb kerülnek egymástól, és sokkal érzékenyebbek vagyunk a világ rezdüléseire. A tudat vándorútra indul, és mikor visszatér a testünkbe, magával hozza a jeleket a másik oldalról. Ezek a jelek az álmaink.

Ha erőteljes, akár iszonyatosan megterhelő, akár szokatlanul boldog álomélménnyel ébredünk fel, különösen fontos üzenetet kaptunk, amelyet legjobb leírni, és alaposan átgondolni, sőt, akár meditálni rajta. Alvásfázisokkal és álomanalízissel foglalkozó szakemberek tudományos tényként kezelik: az álmainknak éppen olyan fontos személyiség- és viselkedésformáló hatásuk van, mint a napközbeni kalandjainknak, amelyeket ébren élünk át. Éppen ezért a mi felelősségünk is, hogy hogyan formáljuk az álmainkat. Ha zavaros elmeállapotban, ingerülten, tele hassal, mosdatlanul fekszünk le aludni, nagy az esély arra, hogy homályos, nyomasztó képet kapunk. Ahhoz, hogy ihletet, bátorítást, erőt és érthető jeleket kapjunk lefekvéskor ki kell kapcsolunk a "zajt" a fejünkben. Legyen szó egy vacsora utáni tányértörős veszekedésről, egy közeli hozzátartozó haláláról, vagy egyszerűen csak a pár nélküli zoknikról, nem pörgethetjük az agyunkat tovább: a válaszok maguktól megérkeznek, ha teret engedünk nekik. Ennek legegyszerűbb módja egy kis jóéjt-meditáció elalvás előtt. Mondd ki halkan: "Ma éjjel emlékezni fogok az élet elfelejtett értelmére". Minden káosz, fájdalom és keserűség egy "nagyobb terv" része, amelyet nem láthatunk. A meditáció közben azt kérdd az Univerzumtól: nyíljon meg lelked kapuja a tiszta, fényességes álmok előtt, amelyek segítenek rálátni a teljes képre. Próbálj meg ebben a tudatállapotban elaludni. És mindig emlékezz rá: ha rémálmaid vagy visszatérő álmaid vannak, a tudatod egy sürgős üzenetet próbál kézbesíteni neked.