Mit tennél, ha eltűnne 15 év az életedből?

Mindenki elgondolkozott már életében legalább egyszer azon, hogy milyen lenne valaki más testében létezni, vagy csak eltölteni ott egy kis időt. Erre az ősi emberi kíváncsiságra és vágyra építenek azok a történetek, amelyekben ez tényleg meg is valósul - és a filmipar különösen szereti az ilyen sztorikat, hiszen meghökkentőek, látványosak, és még a színészeknek is alkalmat szolgáltatnak a bravúrokra.

Testcsere férfi és nő között, két ellentétes életvitelű ember között, szülő és gyerek között; egy ember fiatalabb és öregebb énje között: nem meglepő módon elsősorban a vígjátékok élnek ezzel a fogással, ritkábban pedig a fantasztikus filmek. Családi és párkapcsolati drámák körében nem szokott előfordulni, de most mégis ez történt: az eddig színésznőként ismert Sylvie Testud (Piaf, Lourdes) első rendezésében ehhez az elsőre furcsának tűnő párosításhoz nyúlt.

A film főhőse a fiatal Marie, akit egy nyári kaland közben ismerünk meg: épp összejön és szerelembe esik egy helyes fiúval, a születésnapi bulija után együtt töltik az első éjszakát... Aztán másnap Marie felébred, 41 éves, van egy kisfia, a tegnap esti helyes fiú a férje, egy hatalmas lakásban élnek az Eiffel-torony lábánál, és épp válni készülnek. Ahogyan a hasonló típusú vígjátékokban, így ebben a filmben is az első szakasz az abszurd helyzetek soráé: hogyan próbálja meg kideríteni Marie, hogy mi történt, majd hogyan próbál megfelelni az új élete támasztotta kihívásoknak. Később aztán a hangsúly a férje és a közte lévő viszonyra kerül: megpróbálja megmenteni a véglegesen elveszni látszó házasságát - hiszen ő azt se tudja és érti, hogy mitől ment tönkre.

Tippjei mondjuk lehetnek, mert az "új" élete nem igazán tetszik neki: arra kell rájönnie, hogy időközben könyörtelen üzletasszony lett belőle, aki nem teszi épp boldoggá a körülötte élőket. A film innentől kezdve ügyesen egyensúlyoz a testcserés abszurd mozi és a párkapcsolati dráma között, nem billen át egyik irányba sem túlzottan, és végig képes fenntartani az érdeklődést annak tekintetében is, hogy mi lesz a végkifejlet. Ahogyan pedig az lenni szokott, a színészeknek ez örömjáték: Juliette Binoche élvezettel használja egy fiatal lány gesztusait egy öregebb testben, Mathieu Kassovitz pedig néhány egyszerű eszközzel is érzékeltetni tudja a férj elmúlt tizenöt évének fájdalmait.

A végén persze az egész arról szól, hogy miként áruljuk el azt a valakit, akik fiatalabban voltunk, és ha elárultuk, akkor van-e valamiféle visszaút. A Valaki más élete szerint a helyzet nem reménytelen.